„Amikor Móáb királya látta, hogy nem bírja tovább a harcot, maga mellé vett hétszáz kardforgató embert, hogy keresztültörjenek Edóm királyánál, de nem tudtak. Akkor fogta elsőszülött fiát, aki őutána lett volna a király, és feláldozta égőáldozatként a várfalon. Emiatt olyan nagy felháborodás támadt Izráelben, hogy fölkerekedtek és visszatértek hazájukba.” (26-27.)
Ez nem egy udvarias utalás a szépségipar elég komoly szegmensét képező shampon bizniszre, hanem egy kis mélyre ásás a disznók étkezési szokásainak terén. Mert ugye tudjuk (aki csak filmen látott disznót, az legyen kedves a „Macska-jaj” trabantot evő kis aranyos röfijét felidézni, elfelejtve a kultúrbombaként robbant rózsaszín badis Malackát), hogy a disznó, az szinte bármit, mohón és gondolkodás nélkül képes megenni. (Minden most felhörgő állatvédő és tenyésztő kérem nézze meg a Blöff című örökbecsűt ami a disznókról és egyéb állatokról szól, akkor majd megért engem 🙂 ). Éppen ezért is született meg a mondás, hogy aki „korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”, mert ugye a disznó nem szelektál, hanem megeszi, amit elé tesznek, többnyire ezért is kap moslékot! Az ember képes szelektálni, válogatni, a disznó nem. Ez is egy fontos és lényeges különbség az ember és az állat – ez esetben a disznók – között. Nem véletlen, hogy Isten megadta nekünk a különbséget tenni tudás hihetetlen ajándékát, mivel semmiképpen sem akarta és akarja, hogy olyanok legyünk, mint a disznók. Vannak olyan helyzetek, amikor muszáj szelektálnunk és vannak olyan emberek, akiket ki kell, hogy válogassunk, mert nem tudunk velük mit kezdeni. Vagyis, néha a Krisztust követő ember feláll egy beszélgetés közben, és kimegy, mert nem kell közösséget vállalnia eszmékkel vagy éppen szavakkal. Egy keresztyén ember kikérheti magának a trágárságot, vagy lepattinthatja magáról azokat, akiknek a viselkedése megbotránkoztat vagy éppen felháborít. Mert aki korpa közé keveredik, az csak a disznók megjelenéséig úszhatja meg, aztán könyörtelenül bezabálják.
