„Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé.” (41-42.)
Az úgy volt, hogy a szörnyű hasmenéses tünetekkel küzdő beteg nagy nehezen eljutott az orvosához, valami hathatós gyógyszerért könyörögve. – Doktor Úr! Kérem segítsen, már nem bírom tovább, csikar, fáj, alig bírok létezni, wc-től wc-ig élek, már ha ezt lehet életnek nevezni. Azt is be kell valljam férfiasan, a legidegesítőbb, hogy néha annyira menni kell, hogy kisebb-nagyobb balesetek is előfordulnak, amihez én még nagyon fiatal vagyok. Az orvos türelmesen végighallgatja, kikérdezi, majd felír neki egy nagyon erős nyugtatót, mert véleménye szerint a stressz és az idegesség okozza a hasmenést. A páciens sietősen és elégedetten távozik, megígérve, hogy két hét múlva visszajön kontrollvizsgálatra. Letelik a két hét, betegünk újra jelentkezik az orvosánál. – Nos Uram, kérdezi a doki, használ a szer, megnyugodott? – Természetesen, minden nagyon szuper doktor úr! – Akkor ez azt jelenti, hogy megszűnt a hasmenés és már nincsenek balesetek? – faggatózik tovább az orvos. – Jaj, dehogynem, feleli a páciens, még gyakrabban, mint korábban, na de kit érdekel?
Életünk legfontosabb kérdése nem az, hogy „Ki vagyok?” hanem az, hogy „Kié vagyok?”. Ha erre teljes bizonyossággal tudjuk azt felelni, amit az egyik legszebb hitvallási iratunk első kérdés-felelete rögzít, akkor van esélyünk arra, hogy a „Ki vagyok?” kérdésre is választ kapjunk. „Testestől, lelkestől,… nem a magamé, … hanem a Jézus Krisztusé vagyok…” vagyis a második legfontosabb kérdés sem rólunk szól, hanem erről a Jézus Krisztusról. Tehát életünk két legfontosabb kérdése így hangzik: „Kié vagyok?” és „Ki az, akié vagyok?”! Ki az a Jézus Krisztus? Mit gondolok én róla, kinek tartom én Őt?! Ezt a kérdést kell pontosan megválaszolnunk, mert nagyon nem mindegy, hogy minek és kinek tartom én őt. Egy kedves ember, egy nagy tanító, a béke és a szeretet tökéletes példája bla,bla,bla… A pontatlan válaszok olyanok, mint hasmenésre nyugtatót adni: a problémát valójában nem oldja meg, csak feledteti, hogy mekkora slamasztikában vagyunk.
