kisördög

„Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (44.)

Ahogy mondani szokták, belém bújt és csiklandoz kegyetlenül a „kisördög”, habár nem támad hatalmas nevethetnékem, ha arra gondolok, hogyan intézett támadást a modern világ mindennek, ami szent, s hogyan emelte magasra mindazt, ami primitív és alpári. A szentnek sajnos a mai közeg nem kedvez, de a szentségtelennek annál inkább. Ha Istenből viccet csinálsz az nem jó Istennek, s ha Sátánból csinálsz viccet, akkor az egyedül csak a Sátánnak jó. Imádja, ha nem vesszük őt komolyan, hiszen így tud igazán önmaga lenni, így tud hatást kifejteni. Ma már csak kisördög, aki megjelenik, hol Tom vagy éppen Jerry vállán, gonosz kis tanácsokat adva, vagy nem más, mint a „Sátánka”, aki bamba vigyorral trappol végig Manhattan utcáin. (Ehhez csak annyit, hogy Adam Sandler akkor még a filmvilág olcsó prostijának számított, és nagyjából ennek megfelelően is alakított, erre az egyik legjobb példa a „Sátánka” című film, ami nemcsak, hogy lapos, de kifejezetten rossz is. Azon kívül, hogy Tarantino, mint vallási fanatikus tűnik fel benne, egyetlen értelmes poént sem találunk, már ha ez értelmesnek nevezhető.) A Sátán véleményem szerint úgy működik, hogy minél kissebbé és jelentéktelenebbé tesszük, minél inkább „elvicceljük” őt, annál jobban és hatékonyabban tud jelen lenni ezen a világon. Nevezhetjük ezt az ő kis munkamódszerének, a nagy dolgokat kissebbé tenni, a komolyat komolytalannak beállítani. Jó hír: már réges-régen lelepleződött, kiderült róla ki is ő valójában, mindegy milyen alakot ölt, mindegy hol és hogyan kísért, tudjuk a célját és tudjuk a módszerét. Célja, hogy embert öljön, vagyis megölje az ember kapcsolatát Istennel és a másik emberrel. Módszere a hazugság, mivel nincs és nem is lehet benne igazság. Rossz hír: kitűnően álcázza magát, ha nem figyelsz, könnyen rászedhet téged is. Úgyhogy, ha ajánlatot tenne neked is, ne mérlegelj, hanem utasítsd el, hiszen már tudod mit és miért tesz.

Korábbi áhítatok