„A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.” (32.)
„Akkor, amikor megérted, hogy mit is tett érted Isten, megváltozik a jellemed!” – jaj de sokszor hallottam ezt, és annyira ócska szövegnek tartottam. Talán sejted is miért. Hiszen akkor, amikor széjjelnéztem a világban, akkor szép szavakat, nagy prédikációkat, szép fehér templomokat láttam, de a megváltozott jellemekkel nem nagyon találkoztam. Pedig akkor még nem is énekelte a Csapda, hogy „…Vasárnap reggel a templomba’ tömeg. Van, aki fiatal és van egy csomó öreg.” Ma már tudom és értem, a megváltozott jellemek nem szóvirágokban, nem szószéki produkciókban, nem kegyes frázisokban mutatják meg önmagukat, hanem azokban a legegyszerűbb tettekben, amire Jézus Krisztus saját követőit mindig is bátorította. Egy pohár víz, egy felsőruha, egy kedves szó, egy ajándék mosoly, egy pluszban megtett út, minden, ami a másikért van, és a másikról szól, bizonyítja a megváltozott jellem és élet létezését. Egy világban ahol minden az „ÉN”-ről szól, szükség van arra a megváltozott jellemre, amely lemond az „ÉN”-ről, csakhogy a „TE” vagy a „TI” érvényesülni tudjon. Amikor Jézus kimondja, hogy szeress, akkor pont arra gondol, amit itt az őt követők tesznek. Lemondani az enyémről, hogy lehessen a tied. Lemondani a lehetőségeimről, hogy neked lehetőséget teremtsek. (Bocsáss meg, de jobb példa most nem jutott eszembe, mint ami nemrég történt velem. A minap két tanóra között volt 3 percem, vettem magamnak két túrórudit. Aztán mindkettőt egy-egy diákomnak elajándékoztam, és soha még olyan finom nem volt az íze, mint akkor, amikor nem is én ettem meg.) Ez van srácok. Isten mindent nekünk adott. És ha ezt megérted, ha megéled, akkor elfelejtesz kérni, követelni, kapni, és csak szüntelen adni akarsz majd.
