„Az igaz ajak mindig állhatatos, a hazug nyelv pedig egy pillanatig sem az.” (19.)
Nehéz érzékeltetni az igazság és hazugság közti óriási különbséget, hasonlóan azoknak a leírásához, akik az egyik vagy a másik hírvivői. Mert ugye egy olyan világban élünk, ahol nincsen fekete meg fehér, meg minden relatív, meg mindent is ki lehet magyarázni. Isten Igéje nem ilyen. Akkor sem, ha azok, akik olvassák és magyarázzák lehet, hogy ilyenek. A példabeszédek bölcsessége pontosan ebben (is) rejlik, hogy képi szinten enged közel menni olyan fogalmakhoz, amit korábban nehezen tudtunk vizualizálni. Mert ha azt mondom, hogy nagy a különbség az igazság meg a hazugság vagy az igazat mondó és a hazudózó között, akkor az olyan megfoghatatlan és elképzelhetetlen. De ha azt mondom, hogy a hazug nyelv állhatatossága pontosan annyi, mint egy kacsintás, hiszen ami itt egy „pillanat”, az a szövegben nagyjából így adható vissza, akkor már sokkal életszerűbb ez az egész. Vagyis a hazug nyelv, a hazug ember csak egy kikacsintásig tud kilépni a szerepéből, csak egy kacsintásnyi remény villan fel, de mire felfogod, már el is múlik. Tudod, amikor dilemmázol, hogy vajon az a srác vagy lány rám kacsintott? Mindegy is. Lemaradtál róla. A hazug nem lesz igazzá és a hazugság nem lesz igazsággá, akármennyire is szeretnénk. Hiába kacsintunk ki meg kacsintunk össze, de Isten pontosan tudja, hallja, érti… éppen ezért beszél a hazugok ítéletéről és az igazak felmagasztalásáról. Legyetek állhatatosak, mondjatok igazat, mert a hazugság és a hazug kacsintásnyi idő alatt tűnik majd el…
