„Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.” (20.)
Egyszer egy pedagógus megkérte a diákjait, hogy fejezzenek be magyar közmondásokat. Íme az eredmények: Aki át mond – az a szamár!; A retek reggel méreg, délben étek, este – alszik!; Alvó róka nem fog – horkolni!; Minden csoda – csodálatos!; Sokat akar a szarka, de – sokat is lop!; Néma gyereknek – az anyjai is néma! Azt hiszem itt még rendkívül szórakoztató a tudatlanság, más helyzetekben azonban akár még tragikus is lehet, ha valaki gyermekként gondolkozik. Nagyon fontos korszaka az életünknek, amikor gyermekek lehetünk a viselkedésben vagy a gondolkozásban. Az ártatlanság kora pontosan arról szól, hogy igazán lehetsz gyerek minden tekintetben. De képzeljetek el egy 30 éves férfit, aki még mindig gyerek, viselkedésben és gondolkodásban. Tárgyalás előtt megigazítja a nyakkendőjét, majd kicsit szopikálja a nagyujját, hogy megnyugodjon. Hazafelé megáll a játszótéren és sírva veszi el más gyerekek homokozó vödrét, mert az pont olyan, mint az övé. Szerintem pár óra alatt bevinnék a diliházba, mert egy felnőtt férfi már ne viselkedjen úgy, mint a gyerek. A felnőttség, a nagykorúság pontosan azzal jár, hogy „elhagyjuk a gyermeki dolgokat”. Ezt a világot a felnőttek építik, olyanok, akik gyermekségükből, kiskorúságukból egy valamit őriznek meg csak: a rosszhoz való viszonyt. Legyetek felnőttek úgy, hogy közben a rosszban gyermekek maradtok. A gyerek csak rövid ideig haragszik, szándékosan nem árt a másiknak, rosszat csak tudatlanságból követ el, s aztán hatalmas sírással megbánja. A gyermek, ha rosszat csinál, egyből szalad az apukájához, hogy bevallja, hogy bocsánatot kérjen. A mi mennyei apukánk azt szeretné látni, hogy felnőttként gondolkodva, de vele mindig a gyermek szeretetével bánva éljük ezt az életet.
