„Amikor azonban meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik apja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea vidékére ment;” (22.)
Minden idők egyik legjobb filmje – abszolút saját közvéleménykutatás alapján – a Holt költők társasága, ami megjelenése óta sok-sok fiú férfivá érését kísérte végig, sok pedagógus kapott belőle inspirációt és talán még az apákat is formálta akaratérvényesítés terén. A nagy jelenet, amikor az irodalomtanár felállítja az asztalra a diákokat, hogy lássák a világot más perspektívából is, örökre beégett mindenkinek, aki látta a filmet. Ez a mai történet erre akar minket kicsit ösztönözni, hogy ha nem is asztalra felállva, de az Isten tenyerébe dolgokat odatéve higgyük már el, hogy minden történetnek van és lehet egy másik olvasata és nézőpontja. Egy család hazatérése az üldöztetésből, egy édesapa félelme és szorongása, az Isten kezében régi próféciák valósággá válásának az eszköze, sőt. Az Isten akarata így ér célhoz, már ha feltételezzük, hogy a próféták nem a sajátjukat mondták, hanem az Övét. József fél visszatérni oda, ahonnan elindult, ezért odateszi Isten kezébe a félelmét, az egzisztenciális szorongását és azt a kijelentést kapja, hogy menjen Názáretbe. Miért? Mert Isten oda akarja vezetni, ott lesz dolga, onnan nevezik majd Jézust a „Názáretinek”. Minden mélység, minden nehézség, minden félelem, amiben vagyunk és ami utolér minket tegyük fel a kérdést: Mi tud ezzel Isten kezdeni, ha ezt odateszem a kezébe? Aki a semmiből valamit csinál, aki szavával életre hív, az ne tudna bármit úgy formálni az életemben, hogy végül pont oda jussak, ahová Ő vezetni akart?!
