„És megszólalt egy hang a trónus felől: „Dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok.”(5.)
Szoktam lelkesedni magyar alter és/vagy garázs zenekarok irányába, tetszik az-az őszinte szöveg és zene, ami néha nélkülöz minden előzményt, és csak úgy, Mr. Bean-ként becsapódnak a magyar zenei élet hideg macskakövére. Egyszer volt egy ilyen, bennem lelkesedést szülő magyar zenekar, a K.É.N., ami nem a speciális szagáról, hanem a zenekari tagok magasságkülönbségéről kapta a nevét (remélem legalábbis, hogy a magasság volt a lényeg). Kicsik És Nagyok. Jó zenét toltak, az egyik frontemberrel a mai napig jó kapcsolatban vagyok. Nemcsak a zene tetszett, hanem a név is, mert nekem azt üzente, hogy mindenkinek helye van a színpadon, legyen kicsi vagy nagy, persze talán tudjon zenélni, icike-picikét. Ebből a gondolkodásból mifelénk is több K.É.N. vagy legalábbis kellene, pláne akkor, amikor a Szentírás egyik lényegi üzenete is ez: az Isten közelébe és kegyelmébe mindenki belefér. Mindegy, hogy kicsi vagy nagy, gyerek vagy idős, férfi vagy nő, fekete vagy fehér, vagy ennek különböző árnyalatai, de mindenki magasztalhatja és dícsérheti az Istent. A különbségtétel az Isten előtt nem méret, bőrszín vagy ki tudja még mi alapján történik, hanem aszerint, hogy féljük-e Őt vagy nem?! Vagyis szeretjük-e Őt, akarunk-e neki engedelmeskedni, hiszen a legszebb Isten dicsőítés a neki engedelmeskedő élet. Legyen az kicsi vagy legyen az nagy.
