„Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg.” (33-34)
A kisoroszlán elindul világot látni. Egyszer csak találkozik a szarvasbikával. – Szia, én vagyok a kisoroszlán, és te ki vagy? – Én vagyok a szarvasbika. – És miért vagy te szarvasbika? – Mert az anyukám szarvas volt, az apukám meg bika. A kisoroszlán megy tovább, mígnem találkozik a farkaskutyával. – Szia, én vagyok a kisoroszlán, hát te ki vagy? – Én vagyok a farkaskutya. – És miért vagy te farkaskutya? – Mert a mamám farkas volt, a papám pedig kutya. Megint csak megy tovább, és találkozik a lótetűvel. – Szia, én vagyok a kisoroszlán, és te ki vagy? – Én vagyok a lótetű. – Na, szórakozz azzal a jó…
Nem kisebb az ideg az emberben, amikor elkezdi az első olvasás után felfogni, hogy miről is van itt szó. Amúgy is ez a világ azt sulykolja, hogy valami miatt lúzerek vagyunk, vesztesek, mindig lesz nálunk több meg jobb. Tele a mozi olyan filmekkel, ahol a szürke kis emberekből hirtelen szuperhősök lesznek, mert valaki felfedezi őket, mert hihetetlen gazdagok, vagy, mert egy génmanipulált és atommaghasadt pók megharapja őket egy szupertitkos laboratóriumban. Mi ebből egyik sem vagyunk és nem is lehetünk, csak még kisebbre présel össze minket a vászon s a rajta ténykedő szuperhősök. A mamánk ember volt, és a papánk is, így a különös képességek elmaradnak. Ezek meg olyan dolgokat tesznek, amikre kevesen képesek még a filmvásznon is. Országokat legyőzni, oroszlánok száját betömni, tűz erejét kioltani, betegségből meggyógyulni nem szokványos és nem átlagos dolog és képesség. Isten különös ereje és hatalma viszi véghez ezeket a dolgokat. Emberi képesség ahhoz kell, hogy el tudjuk azt hinni, hogy Ő ezt értünk véghez is viszi. Ehhez azonban már kell az a különös képesség, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk csak hitnek.
