„Ekkor megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Hova viszik ezek a vékát? Ő így válaszolt: Sineár földjére, ott építenek házat neki, és ha elkészült, odateszik egy emelvényre.” (10-11.)
Zakariás soron következő látomása elsőre olyannak tűnik nekem, mintha szegény Jeffrey Jacob Abrams életművének egy gyors kivonatát szeretnénk egy nájngeg mémbe belesűríteni. Ez az egész kép, a lebegő tekerccsel, a vékába rejtett asszonnyal, majd a gólyaszárnyú repkedő lányokkal olyan, mintha a westworld, a lost és a mission impossible jelenne meg egyszerre a vásznon. Most, ha megspóroljuk magunknak a teológiatörténet furcsábbnál furcsább értelmezéseit, és merjük ezt egyszerűen látni, akkor ennek az egésznek az a lényege, hogy van valaki vagy valami, ami nem illik valahová, ezért elviszik oda ahová való és mindenki örül. Ha ennél kicsit többre vágyunk az értelmezés terén, akkor pedig a következő kulcs lehet a segítségünkre. A mérőedénybe rejtett asszony, mint ahogy más sok helyen is a paráznaságot jelöli, az Istentől eltávolodást, a bálványimádást s mivel a női karakter maga az Egyház, aki Krisztus menyasszonya, így itt ez az asszony a hamis egyházat jeleníti meg, akinek nincsen keresnivalója Jeruzsálemben. Isten épülő templomában semmi keresnivalója nincsen sem a tolvajnak, sem a hazugnak, s e kettő eltávolítása után maga a bűn kell, hogy távolra kerüljön. A pénz és hatalom imádása Babilóniába, Sineár földjére kell, hogy kerüljön, s imádja ott az, aki akarja, de az Isten népének egyedül az Istent kell imádnia. Nem lehet a szent várost és az Isten templomát a pénzéhes Babilon közepén, Babiloni játékszabályok alapján felépíteni. Isten vagy mammon. Válasszatok.
