„Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki!” (3b.)
Szerintem mindenkinek egy kicsivel több Henri Boulad-ot kellene olvasnia, főleg nekünk protestánsoknak. Nem árt néha megmártózni a misztikus józan gondolkodók sokszor megharcolt igazságaiban és az ő szemükkel látni a világot. Mondjuk ne Mertonnal kezd, egy kis Barsi Balázs, aztán jöhet Boulad atya. Rengeteg zseniális könyvet írt, rengeteg jó szentbeszédet mondott, és az iszlámról szóló tanítása kijózanító minden európai számára. Ha csak egy könyvet olvasnál el tőle, akkor az legyen az, amit a megbocsátásról írt. Ez a címe: Aki megbocsát, Istenhez hasonló. Frappáns összefoglalója ez Jézus Krisztus megbocsátásról szóló tanításának. Aki megbocsát az azért teszi, mert neki is megbocsátottak. Nekünk ilyen Istenünk van, aki nem zavarja el a megtérő bűnöst, hanem befogadja, hazaengedi, sőt. A tékozló fiú példázatából tudjuk, hogy Isten nemcsak visszafogad, hanem még lakomát is rendez, még örömünnepet is tart. Aki megbocsát, az pontosan azt teszi, amit az Isten is. Látja a változás lehetőségét, látja a jót, hisz a szeretet erejében, és nem akarja börtönbe zárni magát azzal, hogy képtelen a megbocsátásra. Ha valaki vétkezik ellened, akkor intsd meg, figyelmeztesd, szólj neki. Ezzel kezdődik a megbocsátás folyamata. Szembesítés nélkül ritkán jutunk el oda, hogy meg kellene térnünk, vissza kellene találnunk az Istenhez, ezért kell a figyelmeztetés. Aztán ha hajlandó ezt lemeccselni a Mindenhatóval, akkor szinte már automatikus, hogy én is kész és képes legyek a megbocsátásra. De ez a második „ha” legalább annyira fontos, mint az első. A tékozló fiúnak nem elég siránkoznia a disznók vajújánál, hanem haza kell mennie. Meg kell bánnia, bocsánatot kell kérnie, aztán jöhet a lakoma. Ha valaki vétkezik ellened, de aztán képes odafordulni az Istenhez és bocsánatot kérni tőle, akkor te is nyugodtan megbocsáthatsz, hiszen a haragod az Isten haragjával együtt száll el oda, ahová szállnia kell.
