„Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (20.)
Ó, bárcsak olyan egyszerű lenne a hamis próféták leleplezése, mint ahogyan azt Arany János írja a Toldi második énekében, amikor ugye Nagyfaluban éppen György érkezésének örömére neki esnek a lábasjószágnak és sütnek, főznek, nem kímélve az alapanyagot. „Van ki a kis bárányt félti izzadástul, S bundáját lerántja, még pedig irhástul.” – vagyis, ha lehúzod a bárány bőrét, akkor kiderül mi van alatta. Eme mondatra Dexter már teríti is lefelé a háromszor hármas fekete fóliát, de azért az mégis elég durva, hogy nyúzzunk meg valakit, hogy kiderüljön mi van a bőre alatt. Meg ugye mi nem féltjük őket az „izzadástul”, de néha azért olyan jó lenne tudni, hogy kivel hányadán is állunk, ki igaz és ki hamis, ki mondja a magáét és ki az Istenét?! Mivel a nyúzás elmarad genfi egyezmények és egyéb szabályozások miatt, marad a jézusi beazonosítási folyamat, vagyis ne a fát figyeld, hanem a gyümölcsét. Mert a gyümölcseiről lehet megmondani, hogy milyen fa is volt az, amiről szakítottál vagy a lábad elé pottyant. Ha van gyümölcs, akkor jó esélyekkel Istennek is köze van a dologhoz, ha nincs, akkor meg nem kell olyat várni, amit az a fa nem tud. Vagyis a báránybőrbe bújt farkas egy ponton túl le kell leplezze magát és le is fogja leplezni magát, de nem a többi bárány, hanem a Pásztor előtt. Ez a kulcsa a történetnek, hogy van Pásztorunk, aki törődik a nyájjal és Ő rögtön rájön a turpisságra, Őt nem lehet átverni. Nekünk bárányoknak meg marad a szelíd összebégetés, meg a lelkes fűlegelés, meg a gyanú, hogy a báránybőrbe bújt farkas előbb-utóbb leleplezi magát.
