„Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” (6.)
Minden bizonyítási eljárásban az egyik legfontosabb a tettenérés kérdése, hiszen, annak, hogy valami szörnyűséget tettünk, ha vannak tanúi, ha rajtakaptak, ha pont az elkövetés pillanatában láttak, akkor menthetetlen vagyok. Akkor már nem nagyon számít az ártatlanság vélelme, hiszen „in flagrante delicto”, vagyis pont a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. Ez egy egészen egyszerű képlet, legalábbis a Jézus Krisztus korabeli zsidó büntetőjogban. A lombsátrak ünnepének zárónapjai vannak, party hangulat, vad és fülledt éjszakák, pont megfelelő pillanat arra, hogy valaki eddigi betöltetlen vágyainak teret engedjen, vagy elcsábuljon, vagy csak valami újat, valami eddig nem tapasztaltat keressen. Így jár ez a nő is, akit tette elkövetése közben látnak meg, tetten érnek, s így a törvény alapján az ítélet egyértelmű: az ilyet meg kell kövezni. Jézus Krisztusnak felteszik a kérdést: Tetten értük, egyértelmű a büntetés, de te mit mondasz? Jó kis csapda ez, hiszen ha Krisztus az, akinek mondja magát, akkor Mózeshez és az eddigi törvényhez képest valami újat hozott, de akkor el lehet ítélni, mert nem tartja a törvényt. A csapdára csapda a válasz, mert amikor Krisztus felegyenesedik, nem mond törvényt, nem mond ítéletet, nem Mózest idézi, hanem az ítélet végrehajtói jelöli ki: Az dobja az első követ, aki bűntelen. Akik ezt hallják, szépen lassan elszivárognak a teremből, míg végül Krisztus és csak az a nő marad ott. Jézus Krisztus újat hoz, minden addigi törvényhez képest, hiszen az Ő szeme előtt mindenki az „in flagrante delicto” állapotában van. Mindig tetten ér mindannyiunkat, hiszen semmi sem maradhat rejtve, vagy titokban, és annak ellenére, hogy tudja, mégsem ítél el minket. Megtehetné, van rá törvény, van rá tanú, hiszen mindannyiunkat tetten ért már. Mégsem teszi. Csöndesen felnéz, az életünkbe tekint és így küld el valamennyiünket: „Menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
