„Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: „Íme, három férfi keres téged: kelj fel, menj le, és eredj el velük. Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!” (19-20.)
Ahogy egy kedves öngyilkos merénylő ismerősöm mondta egyszer: Minden az időzítésen múlik! Aztán pontosan ez lett a veszte, igaz, nem pont így tervezte, mivel csak az ő veszte lett. Morbid. Tudom. De ennél van még „morbidabb”, már ha lehet ilyen kategóriákat felállítani. Képzeld csak el: Péter, a megdöbbentő „látása” után (tudod: mindenféle állat egy nagy lepedőn – nem, nem egy új beköltözős show szereplői – ami leszáll az égből, aztán hallatszik az „öld és egyél.”) csak elmélkedik, és csak elmélkedik, és csak elmélkedik. Hiába jönnek hozzá, hiába keresik fel, ő mindenkinek azt mondja: Sajnos nem érek rá, mert meg akarom érteni mit üzent nekem az Isten. Morbid. Tudom. Persze vannak időszakok, amiket Isten agyalásra adott: hol negyven nap a pusztában, hol negyven év, hol egy lélegzetvételnyi idő, de! (Mert mindig van egy de!) A kegyes tökölés is tökölés, már ha érted mire gondolok. Talán ez a legmorbidabb dolog, amit az ember elkövethet. (Legalább annyira az, mint látás nélkül cselekedni.) Isten látást ad, ehhez kell célokat és eszközöket rendelni, és indulnunk kellene, menni, cselekedni, de mi csak tökölünk. A puszta elmélkedéstől nem lesz több hitünk. A megértésből fakadó cselekvéstől lesz. De nagyon fontos az időzítés. Mit, mikor és mennyit? Hallgasd Isten szavát. Ő adja a látást, Ő készíti el a dolgokat Péter körül, és határozottan felszólítja, kétséget nem hagyva a dolgok felől: „…kelj fel, menj le, eredj velük…”. Isten jól időzít, hiszen megérkeznek azok a pogány férfiak, akik miatt Péter a látást kapta. Nem kell mást tennie csak bizonyítania amit megértett: menni és tenni. A látást követi a megértés, a megértést pedig a cselekvés. Nincs elméleti keresztyénség, nincs elméleti krisztuskövetés, a kijelentés megértése a tettekben mérhető le. A jól időzített tettekben. Az óra ketyeg. Hajrá!
