„…de bennetek megmarad a megkenetés olaja, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint a megkenetés olaja, amely igaz és nem hazugság, megtanít titeket mindenre, és amint meg is tanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne!” (27.)
Tudom, hogy a négy-nullás győzelem fénye még hosszú hetekig fogja mámoros borgőzként uralni a tudatunkat, óvatos ködbe rejtve el az amúgy kijózanító valóságot, de aki fogékony a kultúrára is, talán tudja, hogy tegnap temettünk el egy ikont. Az indul a bakterház „Patása”, Platón százharmincszoros Szókratésze, vagy a Macskafogó Safranekje csatlakozott a Halhatatlanok Társulatának immár örökké élő tagjaihoz. Haumann Péter zsenialitása pontosan abban rejlett, hogy éppen olyan kedves volt neki, minden idők egyik legnehezebb szerepének a III. Richárdnak a megformálása, mint egy gyerekmese főgonoszának a hangját és a karakterét kölcsönözni. Mert mindannyiunk Hókuszpókja erre a szerepére éppen olyan büszke volt, mint minden másra, amit eljátszhatott. A karakter azért is izgalmas, mert az eredeti mesében a gonosz varázsló Gargamel néven fut, de a magyar fordítók a jól ismert varázsformulát emelték személynévvé. A hókusz-pókusz, egyesek szerint a latin mise átlényegítő szavait rejti magában, a hoc est enim corpus meum átlagember számára érthetetlen szöveg visszaadása, vagy csak úgy általánosan valami varázslat, kis misztika, kis ez, kis az. Ma ez nagyon népszerű, egy kis spiri innen meg onnan, kis buddhizmus, kis hinduizmus, egy-két john lennon yoko ono erotikus suttogás és már kész is a szemfényvesztés, a vallásos máz meg a gudbájpíszlav. Most kellene azt mondanom, hogy de milyen jó, hogy ez nálunk nem így van, de nem mondom, mert sokszor így van. Persze az eszköztár az más, de a végcél ugyanaz: eljátszani, ami nem vagyunk, úgy tenni, mintha tudnánk, miközben nem tudjuk, mintha tennénk, miközben nem tesszük. A keresztyénség nem hókusz-pókusz, és a megkenetés olaja, vagyis a Szentlélek semmi másra nem tanít és nem taníthat meg minket, csakis egyedül arra, amire már maga Krisztus is megtanított, s abban segít nekünk, hogy ennek megfelelően éljünk. A Pártfogó „eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Ján14:26) és bátorságot ad, hogy az életünk ne hókuszpókusz legyen, hanem legalább olyan emberség és őszinteség, mint amilyen a tegnap eltemetett Hókuszpókban volt.