„A főpapok így válaszoltak: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” (15b.)
Most eszembe sem jut sokkolni, meg megdöbbentőnek lenni, meg életerős fiataloknak a halált emlegetni (habár lehet, hogy ezeket nem is szoktam gyakran), hanem egy olyan játékszabályt szeretnék elmagyarázni, ami a jégkorong rajongóknak bizonyára ismerős lesz. (Volt ilyen a vízilabdában, de még fociban is, igaz, ha 25 év alatt vagy, akkor egyikre sem nagyon fogsz emlékezni. Bárcsak mi se emlékeznénk! ☹) Hirtelen halál az, amikor a rendes játékidő nem hoz eredményt, s így, aki az első gólt lövi a hosszabbításban, az lesz a győztes. Hirtelen halál. Szinte a semmiből jön a gól, s nincs tovább. Kihirdetik a győztest, a vesztes pedig kulloghat haza a „dicső” második hellyel. A világért élő keresztyénség életében (s ha keresztyén vagy, akkor a te másokért élő életedben is) van ilyen hirtelen halál, amikor a meccs eldőlt, s ha győztest nem is hirdetnek, de a vesztesek sajnos biztosan mi leszünk. Itt nem az utolsó gól dönti el, hogy ki lesz majd vesztes és győztes, hanem egy mondat, s mindaz, ami a mondat mögött van. Ez a mondat a keresztyénség hirtelen halála, amely legelőször nem keresztyének ajkáról hangzott fel: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” Hagyománya van ennek a mondatnak, hiszen a Jézus feje fölött üvöltöző főpapok ősatyái ugyanezen elv alapján fordultak el az Istentől. Jézus Krisztusra nemet mondani a mi hirtelen halálunk, amikor nem az Ő királysága kell, hanem ennek a világnak a vezérelvei. Persze látszatra ez a mondat Jézus Krisztus hirtelen halálát jelentette, s ma is, mintha nemet mondani rá – látszólag – előbbre vinne minket. Közben pedig a valóság az, hogy aki kimondja ezt a mondatot, annak a kegyelmen kívül nem sok esélye marad a lefújás utáni folytatásra. Nekünk királyunk van. És neked?
