„Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik Krisztust:” (15.)
Amikor a zenehallgatós szoftverem megdob egy újabb „ezthallgattadazelmúlthéten” lejátszási listával, akkor az tűpontos látlelete az életemnek. Mikor, kivel, merre és persze az is, hogy meddig. Mert ha egyedül utaztam egészen más zenék jönnek elő, mintha a gyerekeimmel, szóval ezekben a listákban aztán van minden, igaz azt egy darabig nem tudtam, hogy a „Sigmaboy” hogy került bele, de aztán ez is kiderült. Az ovisaim vagy ezt, vagy Gryllust hallgatnak, szóval néha tanulságos hagyni, hogy a gyerekeid zenéi is bekerüljenek a lejátszási listádba. Maszkabál ezerrel, le se tudod lőni, de ha figyelmesen hallgatod, akkor sok-sok bölcsességgel leszel gazdagabb. Az egyik nagy kedvencem a „Hirdetőoszlop”, ami akár kicsiny kis egyházunk egyik indulója is lehetne. „Emberek! Emberek! Rám figyeljetek! Emberek! Emberek! Körém gyűljetek! Mindenkinek mindenfélét hirdetek!” énekli derűsen a hirdetőoszlop, és csakugyan, mindenkinek mindenfélét. Ahogyan mi is, meg ahogyan – olvasva Pál apostol szavait – más korok keresztyénei közül is némelyek tették. Krisztust hirdetni irigységből, versengésből, pénzsóvárságból, politikai nyereségvágyból, megszokásból, mert nem volt jobb, meg nem vettek fel máshová… ez az egyik verzió. A másik az, amikor az ember jóakaratból hirdeti Krisztust, és ez a „jóakarás” nem önmaga, hanem a másik felé irányul. Neki lesz jó, akinek hirdetik és nem nekünk, akik hirdetjük. Persze megélhetési bűnözőként ezt nehéz felfogni, de azok, akik hűséggel és csakugyan felelősséggel hirdetik az evangéliumot, azok nem mindenkinek mindent, hanem mindenkinek Krisztust prédikálják. Aminek, egészen meglepő módon még szokott is eredménye lenni.
