„…hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.” (14.)
Megint egy téma, aminek a bevezetője bizonyára igényel némi kutatómunkát a tinédzserkorosztály jeles vagy éppen jeltelen képviselőitől, mert nem egy mai darabra hivatkozom. Igen, tudom, ez nem vandájreksön, meg herrisztájsz és nem is a szkvidgém idegeinkre menő zenéje, de legalább annyira menő, legalábbis nekünk negyveneseknek. Szóval, ha lefagy a Netflix és esetleg van kedved művelődni, akkor keresd ki az Emil Rulez zenekar egyik zseniális örökbecsűjét, amiben Hajós András invitálja egy kis városnézésre a turistákat, a tőle megszokott zseniális nyelvi humorral és kiváló zenei igényességgel. A vissza-visszatérő refrén mindig ez: Helloturisztandörájtszájd… Egy kis városnézés, egy kis kultúrtörténeti betekintés a mi parlamentális demokráciánkba, aztán lehet csengetni, és mehet mindenki a dógára. Sok embernek a vallás és így a keresztyénség is valami ilyesmit jelent, elhatalmasodott rajtunk is a turistaszemlélet. Mutass valami szépet, valami grandiózusat, valami nézhetőt, valamit, ami hirtelen nagyon erős hatást vált ki belőlem, aztán amikor vége a rögtönzött mennyei Jeruzsálem nézésnek, akkor süllyedhetünk vissza a szürke hétköznapokba, a régi bűnök és rabságok megszokott világába. Turistából is sokféle van, van, aki csak kocsmázik és van, aki a legszebb múzeumokat látogatja meg, de mindegyik egy dologban ugyanaz: csak rövid távon akar élményt és változást. Turista. Nézelődik, lehet, hogy elmélyül, de csak egy darabig, aztán mennie kell. Nem marad sokáig, pláne élete legvégső pontjáig, és biztosan nem Krisztus megjelenéséig. Pedig a keresztyénség nem százméteres sprint, hanem életünk végéig tartó maraton!