„Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is…” (9.)
Mindig kiakaszt, amikor egy-egy közösségi vagy egyéni életgyakorlat okát és eredetét kutatva, a válaszok-válaszát, az örök és mindenre alkalmazható: „Ez a szokás…” kezdetű mondatot kapom. Miért van ez így? Mert ez a szokás! Ennyi. Megfellebbezhetetlen, ellentmondást nem tűrő, mert mi ezt így szoktuk csinálni. Különösen is idegesítő ez akkor, amikor a keresztyén ember életében, vagy a keresztyén közösség életében találkozom ezekkel a válaszokkal. Egy közösségi alkalmon miért ezt énekeljük? Szép? Tetszik? Tartalmas? Lelkileg vagy esztétikailag ad nekünk valamit? Ilyen kérdés fel sem merül, hiszen a válasz készen áll. Ezt szoktuk énekelni. És ez még a legegyszerűbb „szokás” közösségeink életéből. A szokás működési mechanizmusa Anthony De Mello egyik kis történetében van a legegyszerűbben megírva. Esténként a guru áhítathoz készülődött, miközben a macskája a szent helyen kószált, és elterelte az imádkozók figyelmét. Ezért a guru az esti istentisztelet idejére az ajtó előtt megkötötte a macskát. A guru halála után továbbra is mindig az ajtó előtt kötötték meg a macskát az esti istentisztelet idejére. Amikor pedig a macska is elpusztult, egy újabb macskát szereztek be a szent hely elé, hogy ezt a szabályoknak megfelelően meg lehessen ott kötni az esti istentisztelet idejére. Évszázadokkal később aztán a guru tanítványai már arról írtak értekezéseket, mennyire nélkülözhetetlenek a macskák a szabályos vallásgyakorlatban. Aki a macska előtt nem hajolt meg, azt onnantól bűnösnek tekintették. Aki pedig kétségbe merte vonni a macskának a vallásgyakorlatban betöltött szerepét, azt eretnekként máglyára küldték. Sok szokás olyan, mint a guru macskája, meggyőződésem, hogy nem ezekre kellene koncentrálni. Hanem sokkal inkább a lényegre. Mert van olyan hagyomány és szokás, aminek az eredetét nem egy „csak” kellene, hogy jelentse, hanem az-az Isteni szó és parancs, ami visszavonhatatlanul elrendelte azt. Ezeket nem kellene elhanyagolnunk, mert sokkal több múlik rajta, mint azt gondolnánk.
