„Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók, a házasságtörők és a hamisan esküt tevők ellen, azok ellen, akik sanyargatják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! – mondja a Seregek Ura.” (5.)
Nem tudok úgy tenni, mintha nem emlékeznék a téma kapcsán vissza-vissza térő régi vadnyugati sztorira. Amikor is a hírhedt öreg lótolvajt végre nagy nehézségek és szervezkedés árán a sheriff kézre keríti, leszállítja az illetékes városka még illetékesebb bíróságának. A tárgyaláson – tekintettel arra, hogy lovat lopni a legnagyobb bűn – a létező legsúlyosabb ítéletet szabja ki a bíró. Az ítélethirdetésre visszavezetik a terembe az öreget is, aki egyik fülére süket, s mindenki állva várja az ügy lezárását. Bíró bevonul, s kihirdeti az ítéletet, aminek hallatán a lótolvaj jó kedvre derül, s el kezd hálálkodni a bírónak. – Jaj, bíró úr, köszönöm szépen, nagyon kedves tetszik lenni, ennél jobban nem is járhattam volna, csak öt év?! A bíró megköszörülte a torkát és hangosabban újra mondta az ítéletet: – Nem azt mondtam, hogy öt év, hanem, hogy kötél! Mert ugye nem mindegy, hogy csak pár évet akasztanak a nyakunkba, vagy az egész életünket akasztják fel egy kötélre. Nem árt tehát figyelni majd az ítélethirdetésnél, nehogy aztán meglepődjünk. Nem akarok senkit sem ijesztgetni, de a Szentírás beszél az ítéletről, beszél arról, hogy az Isten eljön és ítéletet tart. Megméri az ember életét és szeretné nem könnyűnek találni. Még mielőtt elkezdenél azon lamentálni, hogy akkor mától kezdve mit kellene máshogyan csinálni, csak jelzem, hogy nemcsak az ítélethirdetésnél érdemes figyelni, hanem a kegyelemhirdetésénél is. Mert a megoldás nem abban van, hogy mit ne tégy ezután, hanem, hogy mit kell tégy ahhoz, hogy az ítélet előtt a kegyelem rád találjon. Nagyra nyisd a füled! „Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében.”