„Gedeon ekkor azt mondta Istennek: Ha az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogy megígérted, akkor én most kiteszek egy fürt gyapjút a szérűre, és ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, a föld pedig mindenütt száraz marad, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogy megígérted” (36-37.)
Úgy vagyok sokszor, mint szegény Pilátus a Credóban, mosom kezeimet, de csakis azt, mert ahhoz értek. Vagy helyesebben szólva, az egyértelmű és férfiak által is kivitelezhető folyamat. Mosás szempontból életem egyik legboldogabb egy hónapja volt, amikor kézzel mostam a dolgaim. Nagymamám büszke lett volna mosófát használó unokájára, már csak egy patak hiányzott… Aztán az ember visszacsöppen a valóságba, ahol áll szembe az automatának csúfolt háztartási alkalmazottal, ahol csak egy gombnyomás. Na persze. A gép német gyártmány, szóval szótárral neki a gyapjú kifejezésnek, a hozzá letöltött használati útmutató meg angol. Szóval három nyelven próbálod meg a gyapjúprogramot megtalálni, aztán amikor félidőnél rájössz, hogy kínodban a hőfokszabályzó gombot eltekerted, s a mosógépből kijövő ruháid pont jók lesznek a lányod plüssmaci gyűjteményéhez, mert mindegyik összement… leírhatatlan érzés. Nem biztos, hogy ez a kímélő üzemmód nekünk van kitalálva… vagy a mosás. Persze, ahogy látom, nemcsak nekem van problémám ezzel a „gyapjú dologgal”. Mi férfiak meg a kímélő programok! Harcba indulunk, küzdünk, heroikus csatákat vívunk az életben, de azért a lelkünk szeretnénk megkímélni. Csak semmi váratlan, csakis a kiszámítható és csakis a biztos. Még az Isten által elrendelt küzdelemben is szükségünk van a biztosítékra, a kiszámíthatóságra, arra a bizonyos tutira. Mert ugye melyik pasi szeret vesztes ügy mellé állni?! Isten kedvessége és figyelmessége megszégyenítő ebben az esetben is. Enged, teljesít, harmatoz, szárít… kímélő program, de nem a gyapjúnak, hanem az ilyen tutira menő pasiknak…
