Gőzfürdő

Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. (14-16.)

Egyszer a világnak azon a táján, ahol az emberek nagyon vallásosak voltak, élt egy nagyon híres szent ember. Az emberek tisztelték és szerették őt, ajándékokat vittek neki, a tanácsát kérték, ha meglátták, mélyen a földig hajoltak előtte, és senki nem mert hozzá érni bölcsessége és szentsége miatt. Ez a szent ember minden pénteken elment a fürdőbe, ahol a város férfiai szoktak összegyűlni, társalogni és elvégezni a szent mosakodás szertartását. Ugyanebben a fürdőben volt azon a pénteken az egyik csalfinta tevekereskedő, Ali, aki híres volt a tréfáiról. A fürdőben szinte alig lehetet látni a gőztől, de a tréfás kedvű kereskedő csak meglátta, hogy az egyik barátja, éppen vele szemben szappanozza a lábát, nem éppen a legnemesebb felét mutatva neki. Gondolta az emberünk, hogy a tréfa kedvéért egy jókorát fog csapni a barátja hátsójára, aztán majd megnézi a barát döbbent arcát. Így is tett, és egy jókorát húzott az előtte hajlongó atyafi hátsójára, aki felszisszenve felegyenesedett, majd szembe fordult vele, s ekkor vette észre, hogy a hátsó tulajdonosa nem az ő barátja, hanem a messze földön híres szent ember. – Bocsáss meg szent ember, mentegetőzött Ali, ha tudtam volna, hogy te vagy az! A szent ember hamiskásan elmosolyodott, s csak ennyit felelt: – Nyugodj meg Ali, ahol te megütöttél, ott én nem is vagyok szent! A szentnek is ugyanakkorát csattan a hátsója, ha jókorát húznak rá, mint annak, aki a szentség közelében sincs. A szentnek is van lábszaga, vagy éppen a nem szenteknek sincs. Nem a testrészei teszik szentté a szentet, nem is az, hogy vajon ki és mennyire tartja annak, hanem az, hogy egész magatartásunkban azt kell tükröznünk, hogy mi ismerjük a SZENTET!  Aki azt mondja, hogy mi is szentek lehetünk, csak azért mert ismerhetjük és szerethetjük őt!

Korábbi áhítatok