„Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.” (17.)
Ha jól emlékszem, márpedig jól emlékszem, akkor 1900 július 14.-én a Szabadság újságban jelent meg hasonló címmel Ady Endre egy pár soros eszmefuttatása, aminek most a politikai apropóját nem is emelném be így pár nappal karácsony előtt, de a végső üzenetet mindenképp. Aki tudatosan hazudik, az galád, aki ismert hazugságokat elhisz, az hülye és nagy költőnk még azt is hozzá teszi, hogy lehet választani a kettő közül. Jézus Krisztus szerint van más alternatíva is, de a lényeget ő is hasonlóan látja, legalábbis követői életében bizonyosan. Aki keresztyén és hazudik, önámít, önbecsap, vagy kifelé pletykál, hazugságot terjeszt, az vagy hülye vagy galád. Tudom, tudom ilyet nem szabad mondani, de majd, ha elmúlsz negyven rájössz, hogy ez is része a nagy hazugságnak. Sajnos az egyház manapság ezt elfelejti, ezért a galádság és a hülyeség olyan minősített elegyként áraszt el minket és árad belőlünk, amire az evangéliumi képmutatás vagy farizeusi magatartás kifejezés még megközelítőleg sem jó. Egy keresztyén hazudik. Aztán vezetőként még nagyobbat, letagad, önámít, önbecsap, mintha nem tudná, hogy az a Biblia, ami neki is napi tápláléka nagyon pontosan elmondja, hogy a mi Istenünk szíveket vizsgáló Isten, nem azt nézi, ami a szem előtt, hanem azt, ami mélyen van. Ő mindent tud, Ő mindent hall, és ezek alapján döntött felőlünk és a döntés maga a kegyelem. Ezért születetett meg gyermekként, ezért kínálja fel a megváltás ajándékát, ami azzal kezdődik, hogy mind a hülyeséget, mind a galádságot le kellene tenni az ő jászla és az ő lába elé. Le kellene, mert ha nem tesszük, akkor nemcsak galádok meg hülyék vagyunk, hanem reménytelenek is.