„De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók” (9.)
Gyerekorom egyik kedvenc könyvecskéje volt egy három részből álló kis spirálfüzet. Ebben a füzetben állatok voltak felharmadolva, s mi ahogy lapoztunk, úgy lehetett a legfurcsább állatokat kialakítani. Ha mondjuk az oroszlán fejéhez egy viziló testét lapoztuk, hogy egy vaddisznó lábán rohangáljon tova, nagyokat kacagtunk a kapott állat nevén, mert hát valljuk be, az ozinó vicces egy állat. Ma nem három szótagból álló állatnevekkel fogunk játszani, hanem csak olyanokkal, amik kettőből állnak. Lehet találgatni, hogy miből állt elő a gagyó!? Amíg gondolkoztok, addig leírom ennek a furcsa „állatfajnak” a jellemzőit. Ez az állat az egyik legravaszabb az állatok között, nem alamuszi, nem sunyi, de vág az esze, képben van, s tudja, hogyan éljen és éljen túl. Mindezek mellett a lehető legszelídebb is, mivel nagyon jól méri fel az erőviszonyokat, s ha egy másik állat szembe találkozna vele, csak akkor kerül vele összetűzésbe, ha annak igazán értelmét látja. Ha ennyiből még nem jöttetek rá, akkor segítek, ez az állat a galamb és a kígyó furcsa elegyítéséből jött össze, de más sokkal népszerűbb neveken is ismert lehet. Hívják még keresztyénnek vagy Krisztust követőnek, esetleg kereszténynek. Nem is a nevéről, hanem a szokásairól és a viselkedéséről lehet fel és megismerni. Szelíd, mint a galamb, s ravasz, mint a kígyó. Ez látszik abból is, hogy az, aki keresztyén, az kerüli az ostoba és értelmetlen vitákat, nem hajigál gyöngyöt disznók elé, nem dobálózik semmi olyannal, ami büdös és még a kezéhez is ragadna, nem áll le újra és újra vitatkozni olyan dolgokon, amivel nem lehet a Krisztus ügyét előrébb vinni. Na, ez a gagyó. Habár ez nem annyira vicces, mint az ozinó, de annál sokkal elgondolkodtatóbb!
