„Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet!” (3.)
Épp a napokban keresztezte egymást útjaink a királyi menyegző „mátésított” verziójával, ami mindig komoly dilemmát okozott nekem. Különösen is az utolsó egy-két mondat, amikor a királyi menyegzőről kipenderítik azt, aki nem az alkalomhoz illően van felöltözve, okoz minden egyes olvasásra küzdelmet. Persze értem én, hogy ez már egy másik példázat, azt is értem, hogyha már elfogadtál egy meghívást akkor illik az alkalomhoz megfelelően öltözni és viselkedni, de nekem mindig itt van a problémám. Egyedül a királyi menyegző lesz az a hely, ahol maga a király, a vendéglátó lesz az, aki alkalmatlannak és nem illőnek nyilvánít majd valamit, nekünk itt még csak a konkoly és búza együtt-növekedésének a kínjai adatnak. Mert ki vagyok én, hogy rábökjek a másikra és azt mondjam: Talán nem így kellene, talán a gyümölcs és a fa kapcsolata mégiscsak egyértelmű még ott is, ahol azt hiszik nem. Isten nem árul zsákbamacskát, következetesen végig viszi az egész Szentíráson ugyanazt az alapelvet, nem nagyon kell az embernek találgatnia, hogy mit igen vagy éppen mit nem, Isten tiszta lapokkal játszik. Elmondja mi a véleménye, mit szeretne, mi tenné boldoggá, nekünk pedig egy dolgunk van: ENGEDELMESKEDNI. A bölcsességek bölcsességének könyve nem azt mondja, hogy drága fiam, találd ki mit is kellene, meg okoskodj egy kicsit, filozofálj, vajon mit is kellene tennünk egy-egy élethelyzetben?! Egyszerűen fogadd el az okos intést. Ja, meg az igazságot, mert van olyan, az a NAGYBETŰS, az a félreérthetetlen, hiszen le van írva a törvényben, de ha ez nem lenne elég, akkor, ha egy icike-picikét befelé figyelsz, akkor azért azt mindenki érzi, hogy mi az, ami becsületes és mi az, ami nem. Ennyi. Na persze, ehhez az kell, hogy Istent, aki int, aki törvénnyel vezet, aki igazságot szól és ébresztgeti a lelkiismeretünket mindennél és mindenkinél jobban szeressük. Ha nehezen fogadod el az intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet, akkor még nem szereted eléggé…
