„És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (21.)
Amikor Voldemort a Tűz Serlegében feltámad, vagy „harrypotterileg” helyesen szólva újra teljes testet ölt, akkor Féregfark, az utolsó hűséges szolga egy sokak számára ismerős betétet tartalmazó formulával hajtja végre a szertartást. Voldemort apjának hamvai, Féregfark keze és Harry vére kerül az üstbe Voldemort kis nyeszlett teste mellé és megtörténik a csoda, a nagy úr visszatér. Aki emlékszik rá, annak egyből az úrvacsora szereztetési igéi villannak be, hiszen a liturgia ugyanaz. „Halott apa, csontod tudatlan adatik, szolga, élő húsod ím önként adatik, ellenség a véred erővel vétetik s feltámad ellened.” A filmben még úrfelmutatás is van és megjelenik az „én testem, ami érted adatik” kérdéskör, mintegy utalva erre az ősi és szent rítusra. Nem vagyok benne biztos, hogy volt J.K.Rowlingnak ilyen szándéka, de a képszerűség miatt segít, ha felidézzük a filmet. Amikor Krisztus halálára emlékezünk és a megtört kenyér kiábrázolja az Ő megtört testét, akkor vajon mit látunk magunk előtt? Egy kedves arcú Jézust, aki éppen szeretett tanítványai körében megtöri a kenyeret, vagy egy félig agyonvert meztelen zsidót, akit éppen fulladásos halálra ítélve felhúznak egy keresztfára? Az én testem értetek adatik – mondja Jézus az övéinek. A nektek adott kenyér jelzi az értetek, helyettetek és miattatok halálra ítélt testemet, amit éppen így, értetek, helyettetek és miattatok fognak súlyos ütésekkel legyengíteni, hogy aztán kezemen és lábamon szegeket verjenek át, hogy amikor majd levegőt akarok venni, akkor ezekre támaszkodva kicsit megemeljem magam a kereszten, választva a csontomba maró fájdalom okozta összeomlás vagy a lassú megfulladás között. Minden úrvacsorán, amikor a megtört kenyeret nézed emlékezz így, emlékezz a lényegre, emlékezz, hogy meg tudd becsülni azt az életet, amit Krisztus halála miatt már máshogyan élhetsz…
