„Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?” (1.)
Remélem láttad a „Hyppolit a lakáj” című filmet, nem a remake verzióra, hanem az eredetire gondolok. Nem akarom bántani a remake filmek közönségét, de csak az tapsol önfeledten az Eperjes-Koltai duónak, aki még nem látta ugyanezt a Csortos-Kabos párostól. Persze ami jó, az jó, Eperjesék is beleadnak mindent, de az eredeti film karakterei nekem fogyaszthatóbbak. Állítólag Csortos Gyulára írták a szerepet, aki pontosan olyan volt az életben, mint Hyppolit, hiszen felsőbbrendű méltósággal tudott lenézni a világra, amit zseniális tehetségével már korábban leuralt. Bizonyítékul szolgáljon a következő történet is. Csortos Gyula inasa egyszer csinált valami ostobaságot, ezért Csortos kirúgta. Az inas jogosnak tekintette az ítéletet, de kérte munkaadóját, hogy cselédkönyvébe ne írja be távozásának okát. Írjon jó véleményt róla, akkor könnyen el tud majd helyezkedni. Csortos megszánta, és hogy az inas is kapjon valamit, és az ő lelke se roppanjon bele, ezt írta a cselédkönyvébe: „Akinek pont ilyen kell, annak melegen ajánlom!” Csak azoknak nincsen szüksége ajánlólevélre, akik felsőbbrendűek. Nem Hyppolitok, nem Csortosok, nem urak, s nem urat játszó lakájok, de még nem is zseniális színészek. Legfőképpen pedig nem apostolok. Azoknak nem kell ajánlólevél, akik onnan felülről már kaptak. Lehet, hogy merésznek tűnik, de akiket maga az Isten ajánl, akikért maga a Lélek áll jót, akik nem emberek elhívása, hanem Isten akarata alapján élnek, léteznek és szolgálnak. Ez a felsőbbrendűség a legfontosabb ajánlólevél, ami nem valakik fölé rendel minket, hanem az Isten által nekünk elkészített mennyei helyre.
