„Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben.” (14.)
Biztosan a mondai műveltségem teszi ( ezt honnan szedtem? 🙂 ), de alapvető fenntartásaim vannak bizonyos szakmákkal esetleg hivatásokkal, amiket csakugyan megterhelt és beárnyékolt a mondai esetleg nyomdai homály. Az első a sorban a révész, aki persze nem tehet arról, hogy éppen milyen vízen is teljesít szolgálatot, de Szurszunabu vitte át Gilgamest a halál tengerén, Kharón viszi a holtak lelkeit az alvilág kapujához a Styx folyón keresztül. Húzós vizek, húzós utasok. Talán egyedül a Padlás révésze az a kivétel, ami erősíti a szabályt, de a révészek, azok akkor sem valami bizalomgerjesztő figurák. Egyetlen egy révészről hallottam, aki inkább vicces volt, mint félelmetes, róla azt rebesgették, hogy csak akkor mosdott, ha beleesett a vízbe, ami – tekintve, hogy elég régóta tolta az ipart, illetve a hajót – közel tíz éve nem fordult vele elő. Ennek ellenére egészen jól bírta a dolgot, pedig azt mondják, hogy a tisztaság fél egészség. Ha pedig ez így van, akkor ugye ő elég beteg kellett volna, hogy legyen, hasonlóan a többi révészhez. Az igazi betegség mindig az, amikor a lelkünk koszos, amikor belül vagyunk mocskosak, persze nem árt néha mosakodni, de annál sokkal fontosabb, hogy a lelkünk legyen legbelül tiszta. A keresztyén ember rendszeresen kell, hogy mosakodjon, lelkét nap, mint nap meg kell, hogy fürössze az Isten igazságában és szeretetében. Ez az egyetlen dolog van, ami nem a fél-, hanem a teljes egészségünkhöz elvezet, vagy elvezethetne, ha nem arra várnánk, hogy mint az a bizonyos révész. Kár azt gondolni, hogy egyszer csak beleesünk, mert így nem lehet megtisztulni. Tudatosan kell döntenünk, és így mosdatni a lelkünk, nap, mint nap, hogy amikor jön, akkor tisztának és feddhetetlennek találjon.
