„Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok,…” (3.)
Már félek megkérdezni, hogy láttátok-e a „Rettegés fokát”, mert biztos vagyok benne, hogy lassan mindenki TV és filmmániásnak tart, pedig de! 🙂 Nem az Oscar jelölést is jegyző Martin Scorsese és Robert De Niro nevével fémjelzett thrillerre gondolok most, hanem a valamikor még a Cool TV-n futó „extrém akadályversenyre”, ahol celebek mérték össze erejüket, próbálva legyőzni néha undorukat és félelmüket, a fődíj 5 millió forintért, amit igyekeztek jó és nemes célra fordítani. Csak az maradt meg bennem, amikor valahol Argentínában egy nagy elhagyott gyártelepen (szegény celebek) kellett valami nyers máj koktél inni (inkább enni, tekintve a turmix állagát) hozzá válogatva olyan zamatos alapanyagokat, mint marhapacal, birkaagyvelő, s ki tudja még mi. Na, most, én nem félek és nem is rettegek ezektől (a birkavese különösen is hasznos lehet például földrengés megelőzésnél 🙂 ), de nincs az a pénz, amiért én nyersen ennék pacalt. Anélkül, hogy firtatnánk a szereplők motivációját, engem elgondolkoztatott, hogy mi mennyit is ér nekem az életben, mit vállalnék a számomra fontos dolgokért. Mit adnék fel a szerelmemért, a gyerekeimért, vagy, ha fontossági sorrendet kell, hogy felállítsak, akkor ki vagy mi (munka, munka, munka) hova kerülne ebben a sorrendben. Előadva a lopott holmit: Egy vasárnapi istentiszteletre, akkor, amikor tele a templom, egy álarcos, gépfegyveres banda ront be, a vezetőjük elkiáltja magát: – Aki Krisztusért vállal egy golyót az maradjon itt, a többiek futás haza. Erre az emberek 2/3-a kirohan a templomból, ekkor az álarcos banda vezetője leveszi a maszkot, és a gyülekezet gondnoka az, aki nagy mosollyal megjegyzi: – Folytassa tovább Tisztelendő Úr, most már csak az van itt, aki itt kell, hogy legyen. Krisztus titkáért sok mindent lehet és kell vállalni. Keresztet, üldözést, megvetést, rabságot, vagy egy golyót… ki tudja. Azt hiszem, valahol nagyon mélyen bennünk dől el, hogy mit vállalunk Krisztusért, sokkal előbb, mint, hogy csakugyan vállalni kelljen.
