Falazunk?

Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, az Arábá-völgyben folyik tovább, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. Élni fog benne mindenféle élőlény, csak úgy nyüzsögnek majd, és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak. (8-9.)

Már tele az arckönyvfalam a szokásos október végi kemény kálvinista kirohanásokkal, áthúzott tökök, ki ikszelt koponyák, mert református vagyok, nekem aztán nincs halloween. Meg nem a halált ünneplem, hanem az életet, meg ugye ne engedjük gyermekeinket a boszorkányok és a druidák bűvös fogságába. Ha kigondoltam le is írom: az emberi hülyeség olyan, mint az isteni kegyelem, természeténél fogva határtalan. Persze értem én, az anyukám régi és örök bölcsessége itt is érvényesül: Attól, hogy bebizonyítod a másikról, hogy hülye te még nem leszel okosabb. Ma a keresztyénségnek egy elég jelentős része mégis ebből él: törvényeskedve falakat emel, elhatárolódik, s ahelyett, hogy valós értéket vagy bármi krisztusit mutatna fel, egyszerűbbnek tartja a másik és a mások tévelygéseit kiemelni, s azt gondolja már az érték, hogy ő azt nem csinálja. Nem akarván borzolni a kedélyeket, de voltam már olyan református istentiszteleten és hallottam olyan igehirdetést, amihez képest a legdurvább halloweeni halottas partiban is „örök életnek beszéde” hangzott el ahhoz a tévtanításhoz képest, ami akkor ott a szószékről „napiaktuálpolitikaihátsófertálynyelvtakarítós” beszédként kiszaladt a nagytiszteletű ámde kis e és i-kújú atyánkfiából. A templomnak persze kell, hogy legyenek falai, de a falakon szélesre tárható díszes kapuk vannak. A keresztyénségnek csakugyan van felhatalmazása arra, hogy biblikusan állást foglaljon kérdésekben, de ezt nem falakat emelve kellene tennünk, hanem engednünk kellene, hogy az élet vize utat törjön magának. Sőt, talán nekünk kellene az élet vizét az életünkön megszűrve útjára indítani azt a sok-sok kis életpatakot, ami később folyóvá és folyammá duzzadhat, és meggyógyíthatja nemcsak a Holt-tengert, hanem azt a sok-sok holt és tévutakon járó életet, akik már sóvárogva várják a gyógyulást. Szóval ne falakat emelj, hanem élő vizet árassz.

Korábbi áhítatok