„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (1-2.)
Nem tudom, hogy olvastad-e Madách: Az ember tragédiáját, s azt sem tudom, hogy megdöbbentett-e benne az a megrázó szürkeség, ami a tizenkettedik színben beleüvölt minden normális ember életébe. A falanszter jelenet néven elhíresült szín, olyan jövőképet vázolt fel akkor, igaz egészen más előjellel, ami azt hiszem, a legtöbb keresztyén embernél ki kell, hogy verje a biztosítékot. Isten legcsodálatosabb alkotása az ember, s így minden egyes ember egyéniség, önálló és szabad akarat, érző lélek, páratlan tehetség. Beteg az a rendszer, amely ezt képes elvenni bármelyik embertől, hiszen Isten egészen másnak és máshogyan teremtett minket. Ami meglepő, hogy nem az utópista szocializmus, nem a kommunizmus, hanem ez a csodálatos demokrácia tudta megvalósítani a Madách által felrajzolt szörnyűséget. Menj csak be a legnagyobb bevásárló centrumokba, csukd be a szemed, majd amikor kinyitod, nézz körül úgy, hogy magadban mondogatod: Ne igazodjatok a világhoz! Ne igazodjatok a világhoz! Elég lesz pár perc, hogy észrevedd, az egyénieskedő, s folyton fel- és kitűnni akaró ember álarca mögött, a megtört és kreativitásától megfosztott tömegeket. A falanszter a legjobb álcát öltötte önmagára, hiszen arra biztat, hogy légy önmagad, s ezt valósítsd meg, e közben pedig rávesz arra, hogy légy olyan, mint mindenki más. Vásárolj, fogyassz, s ezt a kettőt variáld egész életedben. Az embernek ez is a tragédiája, s talán tragédiájának mindig ez a gyökere: túlságosan is igazodunk a világhoz, ahelyett, hogy megváltoztatnánk. Hiszen aki igazodik, az nem tud felülemelkedni vagy alászállni, kívülről nézni vagy belülről átformálni. Csak igazodni, mindig és mindenkihez.
