„Így róják ki rátok fajtalankodásotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!” (49.)
Ezékiel könyvét olvasva bizonyos esetekben muszáj elidőznünk az adott rész fontos fogalmainál, főleg azért, mert egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ugyanazt érti alatta, pláne akkor, ha egy-egy modernkori értelmezés is becsúszik a képbe. Amikor Isten azt mondja, hogy a népet utol fogja érni fajtalankodásának a büntetése, akkor érdemes tisztázni, hogy ez nem a BTK (ez az a nagy könyv, amiben benne van a sok-sok „mit ne, és ha igen, mit kapsz érte” elv) és nem a szeméremsértés kategória, hanem sokkal inkább egyfajta hűség és szentség megszegésének a képe. Mert ugye mi a jogi párhuzam? Ugye az emberi fajnak ki lett ám találva valami olyan szexuális cselekmény, ami a fajunkra jellemző, most nem adnék tippeket. Meg ugye van olyan is, ami nagyon nem a mi fajtánknak lett kitalálva, itt még annyi tippet sem adok, mint eddig. Ha ezt az egészet a Szentírásban nézed, akkor az embernek Isten és a másik ember lett kitalálva. Kapcsolat a Teremtővel és a másik teremtett lénnyel. Szeretetkapcsolat, intimkapcsolat, eggyé válás, igazi közösség, ez a fajtánk jellemzője. Mikor fajtalankodunk? Amikor ezt lecseréljük, amikor semmibe vesszük Istennek azt az erőfeszítését, hogy Ő vissza akar kapni minket és ezért Fia vére árán megváltott. Ez az egész egyházasdi erről szól. Isten szeret, hűséggel, kedvességgel, önfeláldozással és viszontszeretetet vár. Mi meg megyünk ide-oda, bálványok, akiktől a végső boldogságunk várjuk, vagy csak a pillanatnyi életmegoldásainkat szeretnénk megkapni. Ez a fajtalankodás, aminek nem is büntetése van, hanem egyszerűen csak következménye. Súlyos és végzetes. De még tart a ma, még oda lehet borulni a kegyelem trónusához, még a tékozló fiú hazaindulhat. Mert várják, szerelmesen…
