„Ekkor újra kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabbást!” Ez a Barabbás pedig rabló volt.” (40.)
Egy házaspár lakásába éjszaka egy betörő mászik be. Mikor felfedezik, odaugrik a feleséghez és egy kést nyom a torkához, majd felkiált: – Hogy hívnak? Szeretem tudni az áldozataim nevét! – Elizabeth – mondja az asszony remegő hangon. – Ó, az anyámat is Elizabethnek hívják! – mondja a rabló. – Nem tudok megölni valakit, aki rá emlékeztet! Majd odaugrik a férjhez: – Na, és téged hogy hívnak? A férj remegő hangon szól: – Az én nevem Philip, de a barátaim csak Elizabethnek szólítanak…
Tanítványok és világ. Ki honnan, ki melyikben, ki éppen hova tartozva éli a mindennapjait. Azokat a mindennapokat, ahol rabló képében olyan érzések és gondolatok lopóznak be az életünkbe, akik sajnos minden névegyezés ellenére ölnek, nyomorítanak, hiszen ez a dolguk: elvonni a figyelmet a lényegről. Fogyasztói szemlélet, szabadosság, felelősség és következménynélküliség, jó kis rablócsapat ez. Kifosztanak, tönkre tesznek, s akkor, amikor választanod kell, hogy kit is szolgálsz, ki is a fontos, akkor te nem „ezt”, hanem a rablót választod. Már én is választottam a rablót, amelyik este belopózott hozzám, s másnap csont nélkül mentettem fel és hívtam meg újra és újra, hogy romboljon, pusztítson. Így ment ez egészen addig, amíg mindent elvitt. Másnap reggel újra elém jöttek, Krisztus és a rabló, s ki tudja hanyadjára én megint azt kiáltottam: „Ne ezt, hanem Barabbást!”
