Építkezés

„A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, amint a próféta mondja: „A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr –, vagy hol van az én nyugalmam helye?” (48-49.)

Ritkán gondolok bele, hogy több mint 500 éve annak, hogy a keresztyénség újra kapott egy nagy lendületet, s megpróbált visszatérni ahhoz, amit az Úr Jézus Krisztus élt és tanított. A fél évezredes reformáció arra emlékeztethetne minket, hogy mennyire tiszta és egyszerű az Isten és az ember viszonya, mennyire mentes minden sallangtól, minden szánalmas próbálkozástól, ami másnak akarja látni az Isten és az ember kapcsolatát. Isten végtelen szeretetétől vezérelve úgy döntött, hogy megmutatja magát nekünk teljes valóságában, s Jézus Krisztusban eljött, hogy szeressen, hogy viszontszeressük, hogy ránk mosolyogjon, hogy megmutassa: lehet emberként engedelmeskedni az Atya akaratának. A Magasságos nem lakik emberkéz alkotásaiban, nem beleszorítható templomrenoválásokba, emléktáblaelhelyezésekbe, nem építhető neki semmi, amiben jól érezné magát. Ő nem épületekben, meg felújításokban, meg emlékünnepekben lakik, nem ott van az Ő nyugalmának helye. Sokkal inkább ott nyugszik meg, ahol azt látja, azt érzi: Fia szavai és tettei ismétlődnek újra és újra az emberek és a közösségek életében. Ahol az ember képes szeretni az Isten mindenéből, ami van, s képes önmagához mérten a másikat is szeretni, ott Isten nyugalmat talál. Ahol erre képtelenek, ott hiába tataroznak, meg fúrnak, meg faragnak, meg korszerűsítenek, meg szobrot állítanak, meg emlékünnepélyt rendeznek, Isten nem fog nyugalmat találni. Az építkezést mindig legbelül kell kezdeni. Az emberi szívekben. Mert ugye mindenki tudja: attól, hogy kifested a konyhád még nem lesz jobb az étel….

Korábbi áhítatok