„Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (5.)
Egy nagyon kedves pedagógus néni beszél, árad belőle az erő, az élet, beszél rólatok kamaszokról. Lassan már 15 perc óta a kedvenc szava az énvakság, mert a kamasz énvak, vagyis nem lát máshogy csak mindent önmagán keresztül, s általában megis áll önmagánál. Így születik meg az új élet, az új személyiség, meg bennem egy új gondolat. Mert ha ez így van, akkor én még kamasz vagyok, s már ezért megéri szakmai konferenciákra járni, felfedezni, hogy ugyanolyanok vagyunk. Mi is éppen olyan énvakok, kiszolgáltatottak, néha tehetetlenek, mint bárki más. Ez pedig a lehető legjobb alap arra, hogy Isten valami csodát, valami sokkal jobbat hozzon ki belőlünk, mint amit mi valaha is álmodtunk. A nagy fénygyújtás előtt, mindig ott van a teljes vagy részleges vakság, a teljes vagy részleges sötétség, pontosan azért, hogy így aztán majd elemi erővel felgyúlhasson az a fény. Saul. Énvak. Csak annyi létezik számára az emberekből és az Istenből is, amennyit tudásán a tanuló évek alatt átszűrni tudott. Minden cselekedetét ez a vakság határozza meg, aztán találkozik Krisztussal, aki teljesen megvakítja, fizikai állapotát lelke vakságához igazítja. Ez a vakság a kiindulópontja annak a folyamatnak, amiben a világosság teljes erővel ragyoghat fel, mindent elsöprő, minden sötétséget oszlató. Kell a teljes vakság és a teljes sötét, hogy amikor újra megnyílik a szemünk, akkor már az Isten világosságában lássunk mindent. A félhomályban is lehet botorkálni elég sokáig, az igazi megvilágosodás azonban a teljes sötétség után következik be. Volt-e már bátorságod a teljes sötétségért imádkozni?
