„Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt. (28.)
Tudom, hogy borzasztó nehéz ezt a keresztyénség témát ilyen egyszerűen látni, de nagyon nincs mit ezen az egészen bonyolítani. Keresztyén az, aki Krisztust követi. Követni azt jelenti, hogy engedelmeskedünk neki, tesszük azt, amit Ő tenne, nyilván a mi véges lehetőségeink között. Szóval ez az egész történet azzal indul, hogy Ő megszólít, mi pedig engedelmeskedünk. És itt az időfaktor nagyon fontos szerephez jut, mert minél rövidebb a reakció idő, vagyis minél kevesebb idő telik el a megszólítás és a követés között, annál biztosabb, hogy komolyan gondoljuk ezt az egészet. Lévi meghallja a megszólítást, feláll, mindent otthagy és követi Krisztust. Nem rendezgeti össze a kasszát, nem csinálja meg a pénztárzárást, nem utalja el Rómának a begyűjtött összeget, olyan egyszerűen olvassuk a híradást: mindent otthagyott, felkelt és követte őt. A keresztyénség ennyi. Aki pedig ebből többet akar csinálni, az valószínű, hogy pont a lényeget nem érti. Persze, aztán a tanítványi létben vannak feszültségek, lehet meccselni azon, hogy ki a nagyobb, meg a kisebb, lehet „kicsinyhitűsködni”, el lehet aludni a virrasztva imádkozás helyett. De mindezek előtt egyszer meg kellett hallani a hívó szót és mindent otthagyva el kellett indulni Krisztus után. A mindent hátra hagyás tudománya a keresztyénség, hiszen a követés ketté osztja az életünket. Volt az előtte és lesz az utána, s ha nem is hagyjuk hátra a munkánk, mint tette azt Lévi, de biztosan máshogyan térünk mindenhez vissza. Az azonnali engedelmesség mindenre kihat, mindent átformál és mindent megváltoztat. Ha Krisztus szólít, ha valamit kér, akkor egy pillanatig ne habozz megtenni!
