„Mert az elvetemült Ataljá és fiai hagyták omladozni az Isten házát, és a Baalokra fordították mindazt, ami az Úr házának volt szentelve.” (7.)
Mindig rizikófaktor, amikor olyan témához nyúlok, amihez nem nagyon értek, vagy legalábbis a kötelező alaptudáson túl, nincs mélyebb információm a dolgokról. Ma a fizika és a teológia összekötésére teszek egy kósza kísérletet, legalábbis egy pár perc erejéig. Persze nem vagyok egy nagy fizikus, de vannak dolgok amire még emlékszem. Az egyik legfontosabb fizikai törvény az energiamegmaradás törvénye, ami ugye kb. azt mondja ki, hogy a külső hatásoktól elzárt, egymással mechanikai és termikus kölcsönhatásban lévő testek összes energiája nem változik, beleértve a mechanikai energiák és a belső energia változását is. Ez „olyan energia nem vész el csak átalakul” történet, amiben persze még mindig akadnak érthetetlen fizikai fogalmak, de most eltekintek a részletes magyarázattól. A lényeg, hogy az energiamegmaradásnak a teológián belül van egy ellentét törvénye, ami kimondja, hogy ha van x energiám és azt valamire szánom, akkor azt az energiát már másra nem szánhatom. Vagyis, az energiánk csak egyszer felhasználható az adott tér és idő viszonylatban. Ez az energiamegnemmaradás törvénye. Vagyis, ha van öt percem veled beszélni és én azt azzal töltöm, hogy nyomogatom a telefonomat, akkor azt az öt percet már nem tudom rád szánni. Egy másik öt percet igen, de azt a bizonyosat már nem. A pénzt, amit valamire kaptam vagy gyűjtöttem, aztán elhasználom nem arra, amire szántam, akkor azt a pénzt már nem tudom újra használni. Persze gyűjthetek megint, de az már nem az a pénz lesz. Félre tehetek valamit az Istennek az életemben – energia, idő, tisztelet, ajándék – aztán persze adhatom másnak, de akkor azt már nem adhatom oda az Istennek. Ezt valaki egyszer úgy magyarázta, hogy senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert a szeretete x és azt az x-t csak az egyiknek tudja adni. Ha jól emlékszem…
