„Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: „Mi az, Uram?” Erre az angyal ezt mondta neki: „Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé.” (4.)
Van zsebpénzed? Vagy megtakarításod? Bármi, amit félretettél magadnak egy nagy vagy egy icike-picike cél elérése érdekében? Vagy egy jó falat, amit megmentettél a lakoma végére. Egy film, amivel még vársz, hogy a lehető legjobb pillanatban nézd meg. Bármi, ami nem a máról, hanem a holnapról, vagy egy következő minősített pillanatról szól. Sokan azt gondolják, mindaz, amit teszünk, az szólhat csak a máról, kizárva a holnapot és a következményeket. Ez a modern élet. Tedd meg, vedd meg, edd meg ma (és a jobbakat nem is említettem 😉 ). Csak a ma számít. Jézus Krisztus azonban egészen érdekesen gondolkodik a máról, az „itt”-ről, és mindarról, amit elteszünk holnapra. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.” (Máté 6:19-20) Szóval srácok (egészen elítélhető módon nemi megkülönböztetés nélkül hívlak így kedves olvasó titeket) az számít, amit magunkkal majd a mennybe elviszünk. A Narniás Lewis ír erről nagyon okosan. Nem oroszlánok és ruhásszekrények a főszereplői ennek az írásnak, hanem te és én, és mindaz, amit teszünk. Mert vagy a mennyben, vagy valahol máshol (ami biztosan nem a menny) – mondja Lewis – számon tartják, amit teszünk. Hogy miért? Csak úgy emlékeztetőül. Mert amikor majd a döntő pillanatban visszanézik életünk filmjét, kiderül mi is marad belőlünk emlékeztetőül. Nem az a kérdés, hogy az emberek hogyan emlékeznek majd ránk, habár ez sem elhanyagolható. A lényeg sokkal inkább az: mi is van Istennél rólunk emlékeztetőül felírva. Jézus Krisztus mindig ezekről beszélt. Olyat tégy, amit emlékeztetőül felírhatnak a mennyben. Csak ezt viszed majd magaddal.
