Emberség

„Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak.” (1-2.)

Nem mintha igazat adnék Mr. Darwinnak, de azért elnézve egy-két furcsa emberi szituációt, el szoktam azon gondolkodni, hogy mennyire jól megfér az emberben az állati és az emberi viselkedésforma egyaránt. Sőt! Az ember még nagyobb állatságokra képes, mint bármelyik emlőstársa, vagy bármelyik faj az állatvilágból. Ha ez pedig így van, akkor lehet, hogy a legnagyobb állatság lesz mégiscsak az igazi emberség? Ha ezzel már túl mélyre merültünk volna el a bonyolult filozófiai eszmefuttatások mélységeibe, akkor – tartva a vérünkben képződő buborékoktól – lassan a felszín felé evickélve azért gondolkodjunk csak el azon, hogy akkor mitől is ember az ember! Pontosítok: mit takar az a szó, hogy emberség! A választ egyszer Valaki így öntötte szavakba: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük…” (Máté 7:12). Emberségesnek lenni azt jelenti, hogy legalább annyira szeretjük a másikat, mint önmagunkat. Emberségesnek lenni azt jelenti, hogy mielőtt teszel valamit, végiggondolod, vajon ez hogy esne a másiknak? Emberségesnek lenni azt jelenti, hogy nem felejted el, van feletted Valaki, így nem te vagy a mindenekfelett álló és mások életéről döntő. Emberségesnek lenni azt jelenti, hogy – bár megtehetnéd -, de te mégsem bántasz, sértesz, szólsz be, megalázol, és gázolsz bele, hanem emberséget gyakorolsz. Vagyis olyan ember leszel, mint amilyennek Isten megteremtett, aki a másik embert társnak látja és így is él vele. Aki vigyáz a világra, melynek megőrzésére rendeltetett, aki mer és akar, még akkor is, amikor a másik nem várja, de újra és újra emberséget gyakorolni, mert a gyakorlat teszi a mestert.

Korábbi áhítatok