„Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.” (8.)
Azt, hogy kinek mi számít, vagy, hogy a mai világban ki az, aki számít, egyre nehezebb megmondani. Berki Krisztián tragikus halála még tovább feszíti a kérdést, ami aztán kinek így kinek úgy tör a felszínre. Íme egy ember, aki celeb lesz, s így az ismeretlen senkiből egyszer csak ismert senkivé válik. Az élete kamerák előtt zajlik, oda is benézhetünk ahová nagyon nem akarunk, árad a fickóból a felsőbbrendűség, helyenként arrogancia. Pénzen mindent is lehet, farkastörvények szerint élünk, és mégis a történet vége nem a dicső győzelem, nem a leszünk valakik, hanem a fájdalmas elmúlás a semmibe. Pedig a lehetőségei alapján annyi minden lehetett volna belőle, de az, amit játszania kellett, az szépen lassan felőrölte őt is. Pedig, ha valaki, akkor ő lehetett volna az ígéret gyermeke, akinek bejött az élet, aki túlnőtt önmagán, akinek mindene megvan ahhoz, hogy a világot jobb hellyé tegye. Nem sikerült, sőt. Ha igazak a hírek, akkor ahelyett, hogy apaként arra vigyázott volna, aki a „szeme a fénye” kellett volna legyen, ő inkább lőtt, szúrt, szívott… egy másik világba menekült, miközben lehetett volna a saját világa a legszebb. Kinek mi számít és ki az, aki számít? Isten gyermekei számítanak, számítanak Neki, az Örökkévalónak, aki nem születési előjogok alapján, vagy önjelölt celebek módjára választott ki magának senkiket. Ő egészen egyszerű embereket hívott el, akik hűséggel és szeretettel élik a saját történeteiket, nem vágyott álomvilágokat építve maguk köré, hanem valóságosan is megélve a legegyszerűbb emberi kapcsolataikat. Szelíden, alázattal, türelemmel, nem kijátszva és felhasználva az adottságot, hanem keresve az engedelmesség hétköznapi lehetőségét. Akik hazamentek szolgának, és közben fiúként fogadták őket. Akik tudják, hogy egyedül kegyelemből lehetnek az ígéret gyermekei…
