Élvezet

„Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.” (4-5.)

Ma reggel egy olyan kérdést teszek fel neked, amire meg kellene próbálni őszintén válaszolni, miután kicsit visszatekerted életed eddigi filmjét és megnézted annak apró részletességgel minden jelenetét. Kérlek, válaszolj őszintén: Élvezed az életet? Na, csak azért kérdezem, mert egyre több olyan keresztyén emberrel találkozom, aki azzal próbál meg a világ sodrásából kiszakadni, hogy megpróbálja nem élvezni az életet. Mert ugye a világ dőzsöl és „élvezkedik” (imádom ezt a nem létező szót 🙂 ) így a Krisztust követő élet attól lesz majd Krisztusi, hogy folyamatosan nélkülöz, meg szenved, meg kínlódik. Kedves fiatal barátom, azt kell, hogy mondjam, ha a kérdésre a válasz nemleges, vagyis te nem élvezed az életet, akkor sajnos Isten akarata ellen élsz, mivel Ő ezt a világot, s benne mindent azért teremtett, hogy vele összhangban, abszolút élvezetesen és élvezhetően működjön. „Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele.”Isten ezt az életet élvezetesnek találta ki, tele ízekkel, színekkel, illatokkal, olyan tapasztalatokkal, amelyekkel lehet és kell jól élni. Hálát adni nem csak evés előtt lehet és kell, hanem lehet egy mozi vagy színházi előadás, egy focimeccs, egy baráti beszélgetés, egy nyaralás vagy csak egy jó pohár bor előtt. Hiszen ha Isten megalkot valamit, és azt jónak nevezi, mi pedig felismerjük, hogy ezt Ő nekünk és értünk alkotta, akkor hálaadással kell élnünk vele, és élvezni mindazt, amit Isten benne nekünk adott. Amire figyelnünk kell, az az, hogy nem „minden jó”, hanem Isten „minden teremtménye jó”, de ez utóbbi kategórián belül minden a mi javunkra, hasznunkra és élvezetünkre van. El kell háthatározni magunkat, hogy rácsodálkozunk Isten teremtett világára, és élvezzük annak nekünk adott csodáit. Az életet élvezni kell. Élvezni a házasságban adott hűség és szexualitás ajándékát, élvezni az ételek ízét, a pillanatok hangulatát, a természet szépségeit, a munka vagy a pihenés örömét, egy koncert vagy egy istentisztelet lélekbemarkoló hangulatát. Élvezd az életet, hiszen azért kaptad!

Korábbi áhítatok