„akkor még ha ott volna is ez a három férfi, Noé, Dániel és Jób, ők is csak magukat menthetnék meg igazságukkal – így szól az én Uram, az Úr.” (14.)
Na most, ha gyorsan felpörgetjük az Ószövetség szuperhőseit, és a hősiesség mérőfoka nem az, hogy hány filiszteust vert agyon valaki különböző döglött állatok állkapcsaival vagy hány ellenséget döfött át lándzsával, hanem az Istennek való engedelmesség, akkor a három nambörvan szerepel itt az Ezékiel könyvében. Noé, akit Isten igaznak talált, nemcsak a saját generációjában, hanem szinte egyedüliként a bűnös világban és átmenthette az emberiséget az özönvízen túli világba, kezdi a sort. Aztán Dániel, aki képes volt ellenállni a hivatalból és pozícióból fakadó kísértésnek és az idegen kultúra sem tudta elvenni az Istenbe vetett hitét, még akár az élete árán is megtartotta azt és mindazt, amivel Istennek tartozott, a sorban a második. Az utolsó nambörvan pedig az a Jób, akit a Sátán személyesen kért ki próbatételre és az életén kívül mindent elvett tőle, hogy hátha megtagadja az Istent, netalán gyalázza Őt, de Jób hűséges maradt. Ez a három ember, ha ott lenne Jeruzsálem pusztulásánál, akkor tetteik jutalma, hitük eredménye nem az lenne, hogy megmentenek mindenkit, vagy csak az utcában lakókat, vagy a barátaikat, sajnos még a családjuk sem férne bele a megmentettek körébe. Akkora a nép bűne és szégyene, hogy három ilyen hithős és Istennek engedelmeskedő ember sem mentheti meg őket. Akkor mi lesz velük és mi lesz velünk? Ki nem találnád. Nekünk nem Noénk és nem Dánielünk, de még csak nem is egy Jóbunk van, hanem egy Jézus Krisztusunk, aki nemcsak keveseket, hanem mindenkit meg tud és meg is akar menteni. Már csak rajtunk múlik, hogy ezt elfogadjuk-e…
