„És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen.” (6.)
A rendőrnek szolgálati fegyverből van három, a vadásznak puskából, a villanyszerelőnek fázisceruzából, a szakácsnak késből, nekem meg Bibliából. Nekem ez a szolgálati fegyverem, így ebből gyűjtöttem be egy rakatot. Van olyan, amit angol nyelvterületen lehet bevetni, van olyan is, amit a 17. században, van belőle öltönyzsebméretű hordozható, meg igazi nagykaliberű széfben tartós. Az a három Biblia, amit rendszeresen használok különösen is a szívemhez nőtt. Az elsőt a konfirmációmra kaptam, a másodikat a nagyapámtól örököltem, a harmadikat pedig még a teológián vettem magamnak, hogy legyen mit magammal vinnem ha „bevetésre” megyek. Ez utóbbiban, ha fellapozod a Jelenések 21-t, akkor meglepődve fogod tapasztalni, hogy ez az egy lap teljesen fel van hólyagosodva, el van ázva, szinte alig olvasható már. Sajnos nem azért, mert minden olvasáskor a felette hulló örömkönnyek eláztatták, hanem azért, mert a temetéseken ezt a részt szoktam felolvasni, amikor a sírnál még utoljára megállunk. Az eső áztatta el, de közben tényleg jobb lett volna, ha a könnyeim nyomait viselik azok a lapok, amin az emberiség utolsó reményéről olvashatunk. Arról, hogy nem lesz fájdalom, nem lesz halál, nem lesz gyász, nem lesz esős temetés, nem folynak majd a könnyek, hanem egyedül az élet vizének forrása árad minden szomjazó felé.
