„Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (2.)
Egyre inkább azt kell, hogy higgyem, hogy az annyira áhított változás az ember életében nem következhet be, csak egy másik ember hatására. Nem szent szövegek változtatnak majd meg emberi életeket, meg nagy ívű beszédek, hanem a hiteles életek. Merthogy nincs hiteles beszéd, csak hiteles beszélő, nincs hiteles igehirdetés, csak hiteles igehirdető, még akkor sem, ha könnyebb azt hinni, hogy megúszhatjuk ezt az egészet beszédekkel, meg szövegekkel, úgy, hogy az életünk nem áll mögötte élő bizonyítékként. Észre kell venni, hogy nem elég azt mondani a másiknak: szeretlek, fontos vagy, tisztellek, vigyázok rád, vagy ki tudja még mit, hanem azt a szavainknak megfelelően bizonyítani is kell. Ez a bizonyítás pedig azzal a határozott döntéssel kezdődik, hogy én úgy határozok, mérlegelve a lehetőségeimet, hogy nem tudok másról, csak arról a tényről és történésről, amely képessé tesz arra, hogy az életem hiteles élet legyen. Persze tudhatnánk másról is. Vannak módszerek és praktikák arra, hogy elfedjük a valóságot, mindazt, amik vagyunk: szavakkal, filozófiai gondolatokkal, vagy akár a leghétköznapibb praktikákkal. De nem megoldás, mert életeket csak hiteles életek változtathatnak meg. A hiteltelenségnek pedig szaga van… egyszer valaki azt mondta, hogy olyan a szaga, mint a meszelt síroknak… A hitelesség mindig egy döntéssel kezdődik. Nem tudok másról, csak Jézus Krisztusról, róla is, mint megfeszítettről. Ő a hitelességünkért adta oda az életét. Azért, hogy az ember, aki elfelejtette eredeti emberségét, hogy ki által és mi végre teremtetett, újra igazán ember legyen. Hiteles ember!
