Döntő bizonyíték

„A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.” (10-11.)

Azt gondolom a keresztyén hitről, az evangéliumról, a megváltásról, Krisztusról, a helyettes áldozatról, hogy logikus, jól felépített, érvekkel és bizonyítékokkal az egész jól alátámasztható. Mivel ma az egyik kedvenc bizonyítékom van terítéken, hadd „szösszenkedjek” most erről, illetve arról a problémáról, hogy most akkor feltámadt, vagy nem támadt fel Krisztus. Mert ugye a tanítványok azt mondták, hogy feltámadt, le van írva a Bibliában, de sokak szerint kamu az egész. Mindig arra gondolok ilyenkor, hogyha én meg akarnám hamisítani a valóságot és bizonyítani akarnám a feltámadást annak ellenére, hogy nem történt meg, akkor ilyen orbitális hibát nem vétenék, mint az evangélisták. Mert ha bizonyítani akarod Krisztus feltámadását, akkor szépen leírod, hogy korán reggel Arimátiai József meg Nikodémius, a nagytanács tekintélyes tagjai kimentek és nyitva találták a sírt, beszéltek egy angyallal, aki elmondta, hogy feltámadt, aztán maguk mellé vettek még két tanítványt, akik örültek a hírnek és miután ők is találkoztak Krisztussal elmondták mindenkinek. Mert ugye, ha nagyon hihetőt akarsz, akkor abban a kultúrában férfi
tanúk kellenek, akkor fényezni kell a tanítványokat stb…stb…stb. Erre Lukács a legvalószínűtlenebb forgatókönyvet írja le, Isten úgy döntött, hogy a feltámadás tanúi nők lesznek, akiknek senki sem fog hinni, még a tanítványok sem. Szóval két lehetőség van, Lukács vagy teljesen „fogykós”, vagy tényleg a valóságot írja le és Jézus tényleg feltámadt. Bolondság? Ki tudja? Nekem megfelelő bizonyíték.

„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje…Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.” (1Kor 18 és 25)

Korábbi áhítatok