„Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.” (24.)
Még gimis koromban belém égett a vallástanáromnak egy mondata (sok mondata belém égett, de most ez-az egy lesz aktuális), akkor, amikor a bűnről beszélgettünk. Egészen addig a mondatig nagyon zavaros volt számomra ez a furcsa fogalom, hiszen – azt gondoltam – , hogy egy egyházi iskolában minden bűn, ami nem aszerint történik, ahogyan azt a nagyok megálmodták. (Arról, hogy ez mennyiben volt így, inkább máskor írnék…). Szóval sok kérdés volt bennünk a bűnnel kapcsolatban, amikor is elhangzottak a következő mondatok: Ha azt gondoljátok, hogy a házasságtörés, vagy a lopás, vagy valakit megölni bűn, akkor tévedtek. A bűn az Isten nélküli állapot, minden más ennek a következménye. Azóta megtanultam ezt az alapmondatot még egy kicsit fokozni, és kiegészítettem egy másik mondattal. A bűn az-az állapot, amelyben egyedül mi tehetünk arról, hogy Isten nélkül élünk. Ő már mindent megtett azért, hogy ezt a helyzetet megoldja és feloldja, minden más csak rajtunk múlik. Ha nem így lenne, nem lenne bűnünk, s nem lenne bűn sem, de sajnos így van. Jézus Krisztus eljött, s olyan dolgokat tett, amilyeneket még soha senki sem, volt esélyük az őt ismerőknek megérteni és elfogadni őt. De nem tették. Na ez a bűn! Ha nem jött volna el, ha nem hívott volna követésre, ha nem adott volna példát egy élhető életre, akkor ennek a világnak nem volna bűne. Hangsúlyozom: volna. De eljött. Itt volt és ma ugyanúgy, mint akkor, követésre hív. Egy zsidó-keresztyén Európában, ott ahol a keresztyénség a kultúrának, a gazdaságnak, a hétköznapoknak szerves része, ott Krisztust nem ismerni és nem követni, azt hiszem, kimeríti mindazt, amit Isten és Krisztus bűnnek nevez.
