„Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (10.)
Most nem az ugyanilyen címen futó amerikai thrillerről lesz szó, habár nagy a kísértés, mivel az a Helen Miller játsza a főszerepet benne, aki „A királynő” kiràlynőjéért Oscar díjat is kapott, talán még 2007-ben. Sokkal inkább arról szeretnék ma nektek írni, hogy mit is kezdjünk a bennünk lévő sérelmekkel, jogos vagy jogtalan bosszúvággyal. Számtalanszor azon kapjuk magunkat, hogy ha valaki árt nekünk, akkor mi is ártani akarunk, ha valaki megbánt, akkor tudunk mi is visszabántani. Nagyon nehéz szembenézni sokszor azzal az összetett érzéssel, amit a düh, a harag és a sérelmeink felett érzett jogos bosszúvágy élesztget bennünk, talán túl gyakran is. Azt hiszem, hogy a bosszú az emberi természet egyik legelemibb és legősibb részlete, aminek néha nem nagyon tudunk kellő teret engedni és adni. Isten ments, hogy bárki is bosszút álljon másokon, de azt határozottan gondolom, hogy ennek az elemi érzésnek teret kell engedni. Mégegyszer hangsúlyozom, nem kiélni, hanem teret engedni neki. A mi bosszúvágyunknak egyetlen egy lehetséges erőtere lehet, ez pedig az Isten akarata és végzése. Furcsának tűnhet, de bízd rá a piszkos melót. „Enyém a bosszúállás, majd én megfizetek….” mondja az Isten, s ez azt is jelenti, hogy Ő mindent tud, lát minden belső motivációt, minden apró részletet, jobb, mint az összes C.S.I. sorozat összes munkatársa. Ő tudja ki, mit, és mikor, éppen ezért, majd Ő ítél és végrehajt, s ha kell, akkor majd bosszút is áll értünk és másokért. Te ne a bosszúra gondolj, hanem egyedül a Mindenható Istenre. S ha már nagyon nem bírod, akkor nyugodtan fohászkodj, kérj, sóhajts: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?”