„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (26.)
Ültem az ágyam szélén és döbbenten néztem magam elé, a szemembe könnyek szöktek, a gyomrom gombóccá szűkült, s valahol nagyon mélyen hangtalanul üvöltött bennem az a nagy „MIÉRT?!”. A telefon kicsúszott a kezemből, a padlón koppant nagyot a képernyőn a szalagcímmel: Putyin lerohanta Ukrajnát. Azokra gondoltam, akiket tanítok, akiket szeretek, a barátaim, a rokonaik, akiket most közvetlenül is megcsap a háború szele. Aztán önmagamra gondoltam, a gyerekeimre, a kicsikre, mit mondjak nekik, nem most, hanem majd… Milyen világra készítsem fel őket most, amikor megtörtént az, amiről azt hittük sohasem történhet meg. Aztán ahogyan ott ültem, el is szégyelltem magam, szinte biztosan tudva, hogy délutánra már a 9.730.772 virológus szakértők országából a hasonló számú geopolitikai szakértők és külbiztonsági szakemberek országává nőjük ki magunkat. Szégyelltem magam, mert amikor Amerika rohan le egy közel-keleti országot, akkor eszembe sem jut terrorizmust meg inváziót kiáltani, és rá kellett döbbenjek, hogy a jazidi népirtás halott gyerekeiért sem ejtettem egyetlen könnycseppet sem. Az távol volt, ez most nagyon közel van, nemcsak mert tőlünk 350 kilométerre már bombáznak, hanem mert valahogy ez az egész most a szívem közepéig hatolt. Sokan abban reménykednek, hogy ez egy klasszikus villámháború lesz: jöttünk, láttunk, lerohantunk, kormányt buktattunk, aztán megyünk tovább kisebb-nagyobb veszteségekkel. De mi, akik remegő kézzel vesszük ilyenkor is kezünkbe a Szentírást biztosan kell tudjuk, hogy a háború nem a csatamezőkön kezdődik, nem is ott ér véget, nem titkos találkozók privát beszélgetéseiben indul el, s nem béketárgyaló asztaloknál zárul le. Hanem a lehető legmélyebben és legszemélyesebben az emberi szív a kiinduló- és végpontja minden háborúnak. A Putyin szíve, vagy az én szívem, amiben Krisztus szeretete helyett a gőg, az önzés és a harag ver tanyát. A kárvallott lélek, a gyilkos indulatokkal terhelt szív hiába rohan le országokat, nyer meg csatákat vagy nyeri meg a világot, a lényeget már elvesztette. A lelkünkért semmit sem adhatunk váltságdíjul, csak elfogadhatjuk azt, amit Krisztus adott miattunk, helyettünk és értünk és ez vet véget minden háborúnak.
