„A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk.” (4.)
Nem lehetek eléggé hálás annak a „gyülitagomnak”, aki hirtelen felindulásból megajándékozott életem első Gunnar Gunnarsson kötetével, ami behúzott és magával ragadatott legalább annyira, mint anno Hemingwayt, aki ennek a könyvnek az inspiráló hatására írta meg az „Öreg halász és a tenger” című művét. A könyv címe „Advent” és a története is igazi adventi: hogyan jön el a szeretet és az élet tisztelete kit mire indít karácsony környékén. Egy öreg pásztor Benedikt, kutyája és egy vezérkos kíséretében minden karácsony előtt nekiindul, hogy a hegyen elkóborolt birkákat, akár az élete árán is újra összeterelje és visszahozza. Ennyi a sztori. És persze sokkal, de sokkal több. Olvasni újra és újra, hogy a pásztor hogyan gondoskodik arról, ami nem is az ő nyája, s hogyan formálja nyájjá az elkóboroltakat, hogyan küzd a hóviharban, hogyan eteti a vezérkost, aki nélkül képtelen lenne megkeresni és hazavezetni az elveszetteket. Igazi evangélium, igazi pásztoroknak. Mert vannak. Ismerek jó párat. Akiknek a nyáj előrébb való, mint minden más. Hiszen a pásztor feladata pontosan az, aminek a hiányát itt a próféta a fejükre olvassa. Igen, félreérthetetlenül a pásztorokra. A talajmenti papokra éppen úgy, mint a felhő felettiekre. Mert a pásztor legfőbb jellemzője nem az, hogy hol szerezte a diplomáját, milyen közösségben szolgál, kettő avagy öt talentum adatott neki, hanem az, hogy hűséges vagy hűtlen. Hűtlen a nyájhoz, a feladathoz, a Gazdához, akié ő is, meg a nyáj is. Ha pásztor vagy, teszteld magad. Erősíted a gyengét? Gyógyítasz beteget? Kötözöl sérültet? Visszatereled az eltévedtet? Megkeresed az elveszettet? Vagy csak uralkodsz erőszakosan és kegyetlenül rajtuk…
