„Jézus így válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Akkor engedett neki.” (15.)
Nem akarom bántani a hazai kábelszolgáltatókat, de néha olyan érzésem van, mintha a világ az elmúlt húsz évben semmit sem ment volna előre. Egy csöndes hétvégén a nálam futó 135 csatorna kínálatából megint csak a „Ben Hur, vagy Piedone Afrikában” dilemmáig sikerült eljutnom. Mivel még csak tizennyolcszor láttam, no meg már csak hivatalból is, maradok Júda herceg szenvedéseinél. Az ártatlanul rabszolgaként eladott zsidó herceg, amikor a mélynyomorban gályázik, akkor azt mondja neki a római gályaflotta parancsnoka, látva kitartását és elszántságát: Furcsa egy hit a tied negyvenegyes! A negyvenegyes néven futó Júda erre semmit sem válaszol, csak később említi meg, hogy az Ő istene, ki tudja őt szabadítani, ha akarja. Aztán persze akarja, s a film végére Júda saját haragjának és gyűlöletének a rabságából is megmenekül. De az Ő Istene az egyetlen egy olyan Isten, aki hasonlóan makacs, mint azok, akik benne hisznek. Sokszor az ember konokul ellenáll, ötletnek, szónak, mert az ember már csak ilyen makacs, s mindig mindenkinél jobban tudja. A mi Istenünk azonban olyan Isten, aki még nálunk is makacsabb, s ha Ő egyszer elrendelt valamit, akkor az úgy kell, hogy legyen, még akkor is, ha teljesen logikátlan és érthetetlen az egész. Ilyenkor aztán előbb-utóbb mindenkinek meg kell törnie, minden emberi ötletnek és akaratnak, legyen az egy átlag halandóé, vagy akár egy Keresztelő Jánosé. Mert nem mi döntjük el mi illik, meg mi helyes, hanem egyedül az Isten. Ha ezt felismerjük, akkor készek és képesek leszünk engedni neki, még idejében, még tiszta szívből és nem kényszerből, azért, hogy az Isten makacssága irántunk ne haragjában, hanem szeretetében is megmutatkozhasson.
